Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban
Események

2007. szeptember 29-30. 13.00-18.00

XV. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban

Turay Balázs: Épületfényképézés a Mai Manó Ház tereiben

Fotográfiai workshop program

 

A Magyar Fotográfusok Háza képíró-képolvasó hétvégéjén ezúttal a látogatók a épületfényképezés technikáját ismerhetik meg. Egyben arra is lehetőségük nyílik, hogy az elméleti előadás után, a gyakorlati foglalkozáson sajátítsák el a tanultakat.

Ezen a hétvégén két alkalommal nyílik lehetőség Turay Balázs fotográfussal együtt dolgozni, konzultálni, és azokat a képeket elemezni, melyeket a jelenlevők közösen készítenek a Mai Manó Házról. Az első napi rövid beszélgetés után fényképezni indulnak a programban résztvevők. A munka során lehetőség lesz megtapasztalni, és kipróbálni, mitől válik egy látszólag egyszerű feladat - épületképek készítése – összetett, és átgondolt folyamattá. A második napon a hangsúly az elkészült képek megbeszélésére helyeződik, majd a tapasztalatok érétkelése alapján folytatódik az első napi munka. A két időpont közelsége miatt a résztvevőknek talán kényelmesebb digitális kamerát használniuk, amennyiben viszont valaki filmre szeretne dolgozni, érdemes a vasárnap délutáni találkozó előtt azt előhívni, s a negatív alapján konzultálni.




A programot Turay Balázs fotográfus vezeti, aki 2004 és 2005 során hónapokat töltött Kínában, ahol fekete-fehér táj-, és városképeket (Kínai lakoma, Buddhák az esőben), valamint színes éjszakai képeket készített a Pekingben, hazájuktól és közösségeiktől távol élő Ujgur zenészekről, táncosokról és utcai kifőzdésekről. 2001 óta szabadúszó fotográfusként dolgozik, katalógusokat szerkeszt és fényképez, fotográfiát tanít. Munkái művészeti, irodalmi lapokban, katalógusokban, szakkiadványokban jelennek meg, illetve gyűjtemények számára készülnek. 2002-től 2005-ig a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában tanított fotográfiát. 1999-től két éven át a Magyar Fotográfusok Házában önkéntesként dolgozik kiállítások megrendezésén, katalógusok összeállításán, meghívók készítésén és sajtóanyagok összeállításán. 2000 és 2001 között a Budapest Economics Kft. megbízásából városképeket készített Kelet- európai fővárosokról (Prága, Pozsony, Zágráb, Belgrád, Varsó, Tallin, Ríga). 2000 tavaszán pedig Rómában Carlo Giovanella professzor és a Mifav elnevezésű fotográfia alapítvány projektjének keretében az E.U.R negyed épületeit, és a Császár Forumokat fényképezte. Ebből az anyagból jelent meg később Róma című fotóalbuma.

 

 

 

 

 

 

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Főoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum