Bezárás

Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban
Események

 

2002 :: 2003 :: 2004 :: 2005 :: 2006 :: 2007 :: 2008 :: 2009 :: 2010 :: 2011 :: 2012

 

 




FotóKarácsony
2008. december 20-21. (szombat-vasárnap)

Karácsonyi fotóvásár a Mai Manó Házban

Idén december 20-án és 21-én kerül sor a Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház) immáron hagyományosan, minden év végén megrendezendő fotóvásárra. Ebben az évben azonban az eddigiektől eltérően három galériát is vendégül látunk. A Lumen, a Lux és a Nessim Galéria részvételével két napig várjuk a fotográfia iránt érdeklődő közönséget a Nagymező utcai Feltételes Megálló Galériába. Különleges alkotások, kiadványok és meglepetések várják majd a betérő látogatókat. A Lumen Galéria fiatal fotóművészek eredetei, számozott fényképeit, kiadványait árulja, a Lux Galéria Egyed László fotográfia közeli rajzait, Szendrő István és Tóth György fotóit, a Nessim Galéria Drégely Imre, Frankl Aliona, Minyó Szert Károly és Vékás Magdolna alkotásait ajánlja a látogatók figyelmébe. A vásár során a Mai Manó Házban egész évben árusított magyar fotóművészek eredeti felvételei is kaphatók majd, és az aktuális kiállításokhoz kapcsolódó különleges képnézegető ajándékok is megvásárolhatóak (kinyitható papírszínházak, csináld magad camera obscura és zootrop, váltóképes képeslapok, könyvjelzők stb.).

A karácsonyi vásár mellett Zalka Imre és Laczkó Péter közreműködésével az első nap korabeli fotografálásra is invitáljuk az érdeklődőket. Zalka Imre (vándorfényképész) egy korabeli direkt pozitív felvételi technikával, bizonyos ambrotípiával, más néven nedves kollódiumos pozitívvel készít felvételeket. Laczkó Péter pedig egy olyan különleges, ember nagyságú kamerával készít majd portrékat, amelyben a fényképészen kívül elfér egy másik személy is, aki a kamera belsejéből élvezheti a nagy méretű síkfilmnegatív elkészültét.

A második napon a gyerekeknek kedvezünk. A Tintaló Társulás látogat el hozzánk egy különleges cirkusszal. A Tintaló Cirkusz egy szokatlanul kicsi cirkusz, ahol 16-20 gyermek számára van férőhely egy időben. A felnőttek a sátor oldalán elhelyezett lyukakon keresztül kukucskálhatnak, miközben a gyerekek közvetlen közelről láthatják, ahogy a porondon aprócska bábok ejtik ámulatba a nagyérdeműt.

Mindemellett továbbra is ingyenesen – a téli szünetben meghosszabbított nyitva tartással - várjuk a Camera obscura – kortárs sötét szobák és a Képmutogatók 2. A látás kultúrtörténete c. kiállításra az érdeklődőket.

Részletes program:

2008. december 20. (szombat)
11.00-17.00
Korabeli fotografálás (Napfényműterem)
11.00-19.00
Karácsonyi fotóvásár (Feltételes Megálló Galéria)

2008. december 21. (vasárnap)
11.00-17.00
Tintaló Társulás - gyerekelőadás folyamatosan (Napfényműterem)
11.00-19.00
Karácsonyi fotóvásár (Feltételes Megálló Galéria)

nagyítás

A kiállítások és a programok ingyenesen látogathatók!
Várjuk kedves vendégeinket szeretettel!




2008. december 15-én, hétfőn, 18 órakor

A MAGYAR FOTOGRÁFUSOK HÁZA - MAI MANÓ HÁZ
TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT,

Normantas Paulius:
BHUTAN
című új könyvének bemutatójára, a Napfényműterembe

A szerző munkásságát Jelen János orientalista méltatja;
a kötetet és Normantas Paulius fotográfiai munkásságát bemutatja:
Szamódy Zsolt a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke.


„A távoli Bhutánt a Mennydörgő Sárkány országának is hívják. A parányi himalájai királyság sokak szemében az utolsó „Sangri-Lá”-t, a misztikus buddhista bölcsesség és a mértékadó boldogság utolsó menedékhelyét testestíti meg.”
Faludy Anikó művészettörténész, a kötet bevezető szövegének szerzője.


Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház Napfényműterem
(1065 Budapest, Nagymező u. 20.) Tel.: +36 1 473-2666

további részletek »»




Szerdai FotóSzabadegyetem
a Magyar Fotográfusok Házában

A Magyar Fotográfusok Háza október 29-től kezdődően szerdánként 17.00 órától FotóSzabadegyetem címmel – a magyar és egyetemes fotográfia történetét, kortárs trendeket áttekintő előadássorozatot indít neves szakemberek közreműködésével.

Előadóink közül néhány név: Bölcskey Miklós, Böröczfy Virág, Fabricius Anna, Gyenis Tibor, Munkácsy Gyula, Telek Balázs, Zalka Imre

 

2008. december 10. 17.00

Nedves kollodium pozitívok készítése
Előadó: Zalka Imre
Interaktív szabadegyetem!

Zalka Imre (vándorfényképész) egy korabeli direkt pozitív felvételi technikával, bizonyos ambrotípiával, más néven nedves kollódiumos pozitívvel készít felvételeket. Az eljárás lényege, hogy a fotográfus a helyszínen önti az üveglemezre a kollódiumot és érzékenyíti, exponálja, majd még megszáradás elott hívja elő a negatívot, ami fixálás után változik pozitív képpé. A nem sokszorosítható képet a korabeli vándorfényképészek használták. A látogató végigkisérheti a kidolgozás összes fázisát a kollodium felöntésétől az üveglemez szárításáig.




Képmutogatók Hétvége - kisebbeknek és nagyobbaknak
2008. december 6-7. (szombat-vasárnap)

Mindkét napon 11 és 16 óra között utazás a camera obscurává alakított busszal és a fordított világ nézegetése az Andrássy út - Nagymező utca sarkán álló camera obscura szerkezetben.

A camera obscura busz óránként indul a Mai Manó elől.

Menetrend:
december 6.: 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00
december 7.: 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00

2008. december 6. (szombat)

11.00-17.00 Kreatív gyerekfoglalkozások a Manufaktor Műterem közreműködésével. A Manufaktor Műterem kiállítási anyagában perspektíva trükköket, rafinált papírrétegeket használó könyveket, papírszínházakat, valamint káprázatot szülő árnyékfüzeteket találnak a látogatók. Több papírjáték kipróbálható és megvásárolható a kiállítás ideje alatt. A kiállított tárgyak között lesz egy szabadon működtethető, speciális vetítőgép is, melynek segítségével az érdeklődők egy japán népmese egyszerre 2 és 3 dimenziós univerzumában bolyonghatnak.

11.00-17.00 Bábakukucs - a Bábakalács Bábszínház kandika színháza

14.00 Mai Manó túra képzett vezetővel

17.00 Képmutogatók tárlatvezetés Laczkó Péter vándorfényképész közreműködésével

2008. december 7. (vasárnap)

11.00-17.00 Kreatív gyerekfoglalkozások a Manufaktor Műterem és Arany Gold Zoltán közreműködésével. A Manufaktor Műterem kiállítási anyagában perspektíva trükköket, rafinált papírrétegeket használó könyveket, papírszínházakat, valamint káprázatot szülő árnyékfüzeteket találnak a látogatók. Több papírjáték kipróbálható és megvásárolható a kiállítás ideje alatt. A kiállított tárgyak között lesz egy szabadon működtethető, speciális vetítőgép is, melynek segítségével az érdeklődők egy japán népmese egyszerre 2 és 3 dimenziós univerzumában bolyonghatnak. Arany Gold Zoltán a zootróp működését szemlélteti gyermekek bevonásával.

18.00 Omar Khajjam: Rubaiyat - Szalai-Szőke-Tóth trió

nagyítás

Szőke Szabolcs által megzenésített Omar Khajjam és ismeretlen arab költők versei (dalai), valamint a Gita Govinda részletei hangzanak el Weöres Sándor fordításában.
Omar Khajjám, a perzsa csillagász-költő egyike a világirodalom legmodernebb alkotóművészeinek. Egyszerű mint egy szél- és vízformálta sokezeréves szikladarab, de éppen annyira bonyolult is. Pályájának nagy részét a szeldzsuk birodalom fénykorában töltötte el, amelyet a katonai hódítás - a határok kiterjesztése az Égei-tengertől az Indusig - épp úgy jellemzett, mint a jólét és a gazdagság növekedése, a tudomány fellendülése. Ám megélte ennek a birodalomnak a bukását, sőt anarchiába züllését, szétesését is. Életének és tevékenységének nagy részét homály borítja, de műveinek keletkezését és utóéletét is. Költeményeit sosem rendezte kötetbe, többnyire szűk baráti körben mondta el vagy olvasta fel őket, s így csak szájhagyomány útján terjedhettek. Tanítványai és tisztelői csak később állítottak össze belőlük gyűjteményeket, s ezek a gyűjtemények, minthogy utólagosak és nem teljesen megbízható forrásokon alapulnak - filológiailag pontatlanok, sokszor bizonyíthatatlan, hogy egyes darabjaik kitől származnak.
/Tóth Evelin - ének, Szalai Péter - tabla, ütőhangszerek, kalimbák, Szőke Szabolcs - gadulka, sarangi, kalimbák/

Várjuk szeretettel!
A Képmutogatók Hétvége programjai ingyenesen látogathatók!




2008. december 3. (szerda) 14.00 – Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, Napfényműterem

Reneszánsz motivációk és motívumok a kortárs művészetben

Szimpózium a FotóFalu projekt szervezésében

2008. december 3-án 14 órától a fotográfia területén alkotó meghívott alkotók, szakemberek, valamint más művészeti ágak képviselőinek részvételével egy a Camera obscura rendezvénysorozathoz kötődő szimpózium alkalmával összegezzük, keressük a párhuzamokat a kortárs és a reneszánsz alkotói attitűdök, gondolkodásmódok között.



A szimpózium programja:

14:00 Bevezető gondolatok, köszöntés
Kőrösi Orsolya a Magyar Fotográfusok Háza ügyvezető igazgatója,
Telek Balázs Balogh Rudolf - díjas fotográfus, a FotóFalu Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagja
Mi is az a FotóFalu?

14:30 Miltényi Tibor, esztéta
Leonardo és a manierizmus(ok)

15:40 Csörgő Attila, képzőművész
Mozgó pontok / mozgó nézőpontok

16:50 Jozipovics György, grafikusművész
Párhuzamok a kortárs és a reneszánsz alkotói attitűdök, gondolkodásmódok között

Hosszabb szünet
A szünetben levetítésre kerül a FotóFalut is bemutató Camera obscura c. oktatófilm (r.: Zelki János) és a Fotófaluban készült alkotások slideshow filmje.

18:40 Orosz István, grafikus, animációsfilm-rendező
Szemünk szöge avagy a nézőpontok szerepe a reneszánszban és manapság

19:50 Szabó Dezső, képzőművész
A fotó, mint médium

21:00 A szimpózium záró beszélgetése a résztvevő előadókkal.




Szerdai FotóSzabadegyetem

2008. november 26. 17.00

A camera obscurától a CD-ROM-ig.
A vizuális szemléltetés eszközei a magyar iskolában

Előadó: Munkácsy Gyula, muzeológus, nevelés- és fotótörténész, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum igazgató-helyettese, múzeumvezető

A lineáris írás megjelenése óta az írásbeliség és a képiség küzdelme jellemzi az emberiség történelmét. Amióta oktatásról, iskoláról beszélünk a kép valamilyen megjelenési formáját felhasználták az ismeretek átadásában. Az a képáradat, az a képínség, ami korunkat jellemzi, jól mutatja, hogy e harcban a kép mennyire előre tört. A kép egészen más szerepet tölt be, illetve mi magunk mennyire eltérő módon viszonyulunk a képiséghez. Képek, fényképek milliárdjai születnek meg évről-évre, s ezek sokszorozásával áradatuk zúdul folyamatosan ránk.
Célunk, hogy az iskolai vizualitás tárgykultúráját - a megjelenítő eszközök és a közvetített képi tartalmak – változó világát a muzeológia (azaz a tárgyak) oldaláról bemutassuk. Milyen ma az írott szöveg és a kép viszonya? Hol és milyen képet/képeket láthatott például a 19. századi gyermek? Mit jelentett számára? Mindezt hogyan használta ki a pedagógia?
Látja, értelmezi-e egyáltalán a képeket a 21. század iskolása?

Munkácsy Gyula

 

 

 




Szerdai FotóSzabadegyetem

2008. november 19. 17.00

Camra

A Miskolci Egyetemen idén elinduló Camera Obscura program részleteiről számol be a két szerző, Fabricius Anna és Gyenis Tibor
Az Art-Universitas program jóvoltából megvalósuló terv épített camera obscurából és  a diákokkal közösen megalkotott csoportképekből áll.

 

 




XXI. Képíró-képolvasó hétvége
2008. november 15-16. (szombat-vasárnap)

Mindkét napon 11 és 16 óra között utazás a camera obscurává alakított busszal és a fordított világ nézegetése az Andrássy út - Nagymező utca sarkán, illetve a Millenáris parkjában álló camera obscura szerkezetben.

2008. november 15. (szombat)
XXI. Képíró-képolvasó hétvége - képzés Telek Balázzsal (1. nap)
(A képzés fizetős! A résztvevők száma limitált!
Jelentkezés és bővebb információ »»)
A Magyar Fotográfusok Háza Hétvégéjén ezúttal Telek Balázs, Balogh Rudolf-díjas fotográfus, képzőművész 2 napos képzésen mutatja be a camera obscurát, mint fotográfiai eszközt.  A két napos tanfolyamon  a résztvevők elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek, egyéni érdeklődésnek megfelelően az előadó segítségével kamerát építenek, és fotografálnak.
13.00 Fényképezés a Nagymező utcai camera obscurával - Laczkó Péter közreműködésével
14.00 Mai Manó túra képzett vezetővel
15.00 Camera obscura performansz a Hólyagcirkusz Társulat művészeinek közreműködésével
17.00 Camera obscura tárlatvezetés fotográfusokkal, művészekkel

2008. november 16. (vasárnap)
XXI. Képíró-képolvasó hétvége - képzés Telek Balázzsal (2. nap)




 

Szerdai FotóSzabadegyetem

2008. november 12., 17.00

Kísérleti fotográfia

Előadó: Bölcskey Miklós médiaművész

 




 

Szerdai FotóSzabadegyetem

2008. november 05., 17.00 óra

A fotográfia kezdetei kölcsönhatásban a festészettel

Előadó: Böröczfy Virág, művészettörténész, a Fotopost.hu online fotóművészeti folyóirat szerkesztője

Az előadás annak bemutatására vállalkozik, hogyan befolyásolta a 19. század második felének képi gondolkodását, képzőművészeti fejlődését a fotográfia elterjedése, illetve milyen módon kereste és találta meg a helyét az új médium a korszak művészetében.

Böröczfy Virág

 




 

Szerdai FotóSzabadegyetem

Első előadás: 2008. október 29., 17.00 óra

Camera obscura – kortárs sötét szobák

Előadó: Telek Balázs, Balogh Rudolf-díjas fotográfus, képzőművész

„Bemutatásra kerülnek a Camera obscura fotópályázat díjnyertes fotói, illetve néhány álló és mozgó képes illusztráció segítségével különféle alkotói metódusok is.
Miért fotóznak és nem fotóznak kortársaink lyukkamerával, réskamerával?
Melyek azok a lehetőségek, amelyek csak ezeknél az eszközöknél adódnak?
Csak múltja, jelene avagy jövője is van a camera obscurás képalkotásnak?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jár körbemajd az előadás.”

Telek Balázs

 




Camera Obscura Hétvége
2008. október 25-26. (szombat-vasárnap)

Mindkét napon 11 és 16 óra között utazás a camera obscurává alakított busszal és a fordított világ nézegetése az Andrássy út - Nagymező utca sarkán, illetve a Millenáris parkjában álló camera obscura szerkezetben.

2008. október 25. (szombat)
14.00 Mai Manó túra képzett vezetővel
15.00 Camera obscura performansz a Hólyagcirkusz Társulat művészeinek közreműködésével
17.00 Camera obscura – kortárs sötét szobák Tárlatvezetés Telek Balázzsal, a kiállítás kurátorával
18.00 Képes beszámoló - beszélgetés és filmvetítés Beszélgetés a cserhátszentiváni Fotográfiai Alkotótábor résztvevőivel, a Camera obscura fotópályázat díjazottjaival és pályázóival, valamint Zelki János Camera obscura c. oktatófilmjének bemutatása.

2008. október 26. (vasárnap)
11.00-17.00 Interaktív foglalkozások - reneszánsz és fotográfiai eszközök, valamint camera obscura készítés képzőművészek, iparművészek, múzeumpedagógusok közreműködésével
11.00-17.00 Camera obscura performansz Bölcskey Miklóssal Egész napos fotográfiai kísérlet. A nagyméretű képalkotó tér létrehozásához a résztvevők aktív közreműködése szükséges. Fekete mezőgazdasági fóliát használva nem ritkán 20-80 emberrel közösen alakul ki az a sötét tér, a fényképezőkép, mely a körülöttünk lévő világ változatos képeit teszi megörökíthetővé. 
14.00 Mai Manó túra képzett vezetővel





fotó: Burger Barna

Kedves Barátaink!

Örömmel értesítjük Önöket arról, hogy Folyamatos Jelen – Kortárs Fotószakmai Napok címmel egy, ezentúl évente szeptemberben megrendezésre kerülő eseménysorozatot folytatunk, kibővítve az eddigi résztvevők sorát, megsokszorozva az eseményeket. Több társintézményt és helyszínt bevonva szeretnénk a figyelmet felhívni a magyar fotó szakmai, társadalmi rangjára és szerepére.
A szakmai programsorozat célja a kortárs fotó helyzetének bemutatása, elemzése, az együttműködés elősegítése a fotográfia alkotóinak és intézményrendszerének képviselői között, ezzel is segítve azt, hogy a magyar fotóművészet növelje a társadalmi szerepét, elfogadottságát és elfoglalja illő helyét a magyar kulturális politikában.

Várunk mindenkit szeptemberi programjainkon!

Kőrösi Orsolya
ügyvezető

 

2008. szeptember 4. csütörtök, 18.30

Spilák Zsuzsanna Gyűjtők c. kiállítás - finisszázs

Spilák Zsuzsannával és Bozóki Sándor gyufagyűjtővel Ránki Júlia beszélget.
(A kiállítás szeptember 10-ig látogatható.)




2008. szeptember 5. péntek, 17.00

A magyar fotográfia lehetőségei - szakmai rendezvénysorozat az újjászületés jegyében
Kerekasztal beszélgetéssorozat a Magyar Fotográfusok Házában

A nyilvános fotószakmai rendezvény célja a magyarországi fotográfia alkotóinak, szervezeteinek és intézményeinek részvételével egy olyan beszélgetés-sorozat elindítása, mely alkalom és lehetőség a szakmai találkozásra, megnyilatkozásra, véleményformálásra, ezzel is elősegítve a fotográfus társadalom és a fotószakmai intézmények együttműködését. A nyilvános beszélgetésre a magyar fotográfia alkotóit, intézményeinek, szervezeteinek vezetőit, munkatársait, tagjait és a művészettörténész szakma képviselőit várjuk.
(A beszélgetések 17.00 órakor kezdődnek, a programok ingyenesek.)

Kerekasztal beszélgetéssorozat 1.
A fotográfia és az intézményrendszer
A magyar fotográfia intézményrendszere, a paradigmaváltás lehetősége az intézményrendszer működésében, az együttműködési lehetőségek feltérképezése, új szereplők.

A beszélgetés résztvevői:
Baki Péter, igazgató,  Magyar Fotográfiai Múzeum
Barta Zsolt Péter, fotográfus
Béres István, főiskolai docens, PTE IGYFK, BTK, az NKA kutatás vezetője
Pfisztner Gábor, szakújságíró, kritikus, Fotografus.hu Alapítvány a Magyar Fotográfiáért 
Szamódy Zsolt, fotográfus, elnök, Magyar Fotóművészek Szövetsége 

részletek »»




2008. szeptember 10. szerda, 17.00

Cornell Capa Emléknap és Kiállítás a Mai Manó Házban

Szeptember 10-én 11 órakor New York-ban barátok, kollégák és rokonok emlékeznek Cornell Capára. A New York-i emlékünnepséggel egy időben a magyar fotográfusok is tisztelegnek Cornell Capa emléke előtt. Cornell Capa, azaz Friedmann Kornél (1918. április 14. - 2008. május 23.) magyar származású amerikai fényképész, Robert Capa fotóriporter öccse volt. 1946-tól a Life fotóriportere, 1954-ben csatlakozott a Magnum Photos fotóügynökséghez, amelyet részben testvére alapított. Számos kiállítását követően 1974-ben New York-ban megalapította az International Center of Photography intézményét és 20 évig tevékenykedett az igazgatójaként. Többek között ez az intézmény őrzi és gondozza Robert Capa hagyatékát. Cornell Capa idén májusban hunyt el New York-ban. Nagyszerű fotós és nagyszerű ember volt. Az emléknapon a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum közreműködésével fotókiállítás nyílik a Napfényműteremben, ezen kívül dia- és filmvetítést szervezünk Capa fotóiból, a róla készült filmekből, valamint neves magyar fotográfusok emlékeit hallgatjuk meg Cornell Capáról. (A kiállítást megnyitja: Keleti Éva, emlékeit elmondja: Korniss Péter, Révész Tamás és felkérés nélkül bárki, aki ismerte, tisztelte őt.)




2008. szeptember 11. csütörtök, 18.00

Lucien Hervé Párizsi fotográfiák és művészportrék c. kiállítás - finisszázs

Csizek Gabriella kurátorral, Gebauer Imola művészettörténésszel, Seres Szilvia filmrendezővel és Perczel Anna építésszel Ránki Júlia beszélget.
(A kiállítás szeptember 11-ig látogatható.)




2008. szeptember 12. péntek, 17.00

Kerekasztal beszélgetéssorozat 2. - A fotográfia és a társadalom

A magyar fotográfia társadalmi elfogadottságának növelése, a fotográfia helye a kulturális stratégiában, a magyar fotográfia értéke a hazai és nemzetközi kulturális piacon.

A beszélgetés résztvevői:
Barta Zsolt Péter, fotográfus
György Péter, esztéta, médiakritikus, egyetemi docens, ELTE
Pfisztner Gábor, szakújságíró, kritikus, Fotografus.hu Alapítvány a Magyar Fotográfiáért 
Surányi Mihály, Nessim Galéria




2008. szeptember 15. – október 16.

Folyamatos Jelen I-IV. Fiatal fotográfusok fotósorozatai a közelmúltból című kiállítás megnyitója

Szeptember 15-én kerül sor a Magyar Fotográfusok Háza gondozásában megjelenő Folyamatos Jelen katalógus-sorozat eddig megjelent köteteinek anyagából rendezett összefoglaló kiállítás megnyitójára Folyamatos Jelen I-IV. Fiatal fotográfusok fotósorozatai a közelmúltból címmel.
A 2005-ben elkezdett és folyamatosan bővülő kiállítás- és katalógus-sorozatban bemutatott fiatal művészek a fotográfia minden műfaját képviselik (autonóm fotóművészek, dokumentarista fotográfusok, fotóesszét készítők, illetve fotóriporterek). A látható művek a sokféleségükkel és az egyéni stílusukkal a jelen általános érvényű kérdéseire reflektálnak. Az összetartó mágnes lehet akár egy fotográfiai attitűd, vagy akár a hasonló társadalmi helyzetre való rákérdezés felelőssége.
Ez a mostani áttekintő tárlat egyszerre 16 fiatal művész sorozatának ad helyet, bemutatva az éveken átívelő munkákat és lehetőség szerint teljes képet adva a hazai, kortárs tendenciákról és a most alakuló fotográfusi életpályákról.
A kiállítást Korniss Péter fotográfus nyitja meg. Schiffer János országgyűlési képviselő, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány elnöke köszönti a kiállítást és átadja a Közalapítvány 2008. évi fotóművészeti díját. A kiállítás kurátora Csizek Gabriella.

A kiállítás résztvevői:
I. kötet - Nyugtalan tekintetek
fotósok: Csoszó Gabriella · Elek Judit Katalin · Szabó Sarolta · Tóth Szilvi
II. kötet - Csendes pillanatok
fotósok: Hangay Enikő · Kemenesi Zsuzsanna · Nagy Tamás · Puklus Péter
III. kötet Együtt-Élés
fotósok: Hossala Tamás · Mónika Merva · Kovalovszky Dániel · Szász Lilla
IV. kötet Látható történetek
fotósok: Barakonyi Szabolcs · Dezső Tamás · Fekete András · Molnár Zoltán

A Folyamatos Jelen IV. katalógus

2200.- Ft-ért megvásárolható
a Mai Manó könyvesboltban. »»




2008. szeptember 19. péntek, 17.00

Kerekasztal beszélgetéssorozat 3. - A fotográfia és az oktatás

Az oktatás szerepe és lehetőségei a vizuális kultúra befogadásában, a fotóművészeti oktatás helyzete Magyarországon.

A beszélgetés résztvevői:
Barta Zsolt Péter, fotográfus
Csoszó Gabriella, fotóművész, Kontakt Fotóművészeti Kurzusok, művészeti vezető
Gulyás Miklós, Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense
Szalontai Ábel, egyetemi adjunktus, MOME, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Vizuális Kommunikáció Tanszék, Fotó szakirány, Fotográfia szak szakvezető
Telek Balázs, Balogh Rudolf-díjas fotográfus, képzőművész, tanár




2008. szeptember 20. szombat, 18.00

Folyamatos Jelen katalógus-sorozat IV. kötetének bemutatója

A Magyar Fotográfusok Háza gondozásában megjelenő Folyamatos Jelen katalógus-sorozat IV. kötetét szeptember 20-án mutatjuk be, a szerkesztő Csizek Gabriella és Pfisztner Gábor szakújságíró, kritikus közreműködésével. Kapcsolódva a Mai Manó Hétvégéhez, a tárlat időtartama alatt kiállító alkotókat a katalógus bemutatója alkalmából beszélgetésre hívjuk, és arról kérdezzük őket, hogy kik azok a magánszemélyek vagy mesterek, akik meghatározó erővel hatottak rájuk, hogy most milyen témában dolgoznak, és mit gondolnak, hová vezet az útjuk, amelynek néhány állomását látjuk a kiállításon. Ezen kívül tárlatvezetést is tartunk az alkotók, a kurátor és művészettörténészek közreműködésével.




2008. szeptember 20-21. szombat, vasárnap

Mai Manó Hétvége - Részvétel a Kulturális Örökség Napjai rendezvényen a reneszánsz jegyében

Mai Manó túra, tárlatvezetés,
Folyamatos Jelen IV. katalógus-bemutató,
korabeli fotografálás,
camera obscura performansz, koncert

Részletes program »»




2008. szeptember 25-27. (csütörtök, péntek, szombat)

Fotóporta – Fókuszban a kereskedelmi galériák (portfolió konzultáció és konferencia)

A Magyar Fotográfusok Háza a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójával és az ArtBázis Összművészeti Műhellyel együttműködésben fotóművészeti portfolió konzultációt és konferenciát szervez szeptember utolsó hétvégéjén a Mai Manó Házban.
A Fotóporta megnyitója szeptember 25-én, 19h-tól lesz az ArtBázison, ezt követi egy másfél napos portfolió konzultáció a Mai Manó Házban, amely előre egyeztetett időpontok alapján zajlik a művészek és a kurátorok között, majd a vizuális művészetek iránt érdeklődő nagyközönség számára is nyilvános konferencia és kerekasztal beszélgetés következik a konzulensek részvételével a hazai fotókereskedelem helyzetéről.
A konzulensek: Einspach Gábor, Böröczfy Virág, Erdész László, Gulyás Miklós, Kincses Károly, László Gergely, Bray-Mezey Franciska, Pfisztner Gábor, Surányi Mihály, Szabó Károly, Telek Balázs, Victora Zsolt. (http://www.fotoporta.hu)

további részletek »»




2008. szeptember 30. kedd, 18.00

A megújult fotografus.hu honlap bemutatója

Idén ősztől új tartalmakkal bővül a megújult fotografus.hu honlap. A hazai legnagyobb kortárs fotóművészeti weboldal átalakulása a működtető Fotografus.hu Alapítvány a Magyar Fotográfiáért tevékenységi körének bővüléséhez igazodik. A honlap bemutató egyik érdekessége az első magyar online fotóművészeti folyóirat, a fotopost.hu elindítása. A folyóirat célkitűzése a gyakori frissítéseknek köszönhetően a fotográfiai élet és a nagyközönség számára egyrészt naprakész információs bázis, másrészt kritikai fórum szerepének betöltése. A weboldalon szintén újdonságként a látogatók áttekintést kaphatnak a kétévente megrendezésre kerülő Dunaújvárosi Fotóbiennále rendezvényről, valamit a Fotografus.hu Alapítványi Fotóiskolában folyó munkáról. A site nézői ezen kívül a fotógalériában továbbra is találkozhatnak a jól ismert alkotók újabb képsorozataival, valamint a virtuális tárlaton folyamatosan bemutatásra kerülnek fiatal művészek legfrissebb fotói.




További információ:
Éri Ildikó (ildiko.eri@maimano.hu)
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház 1065 Budapest Nagymező utca 20.
Telefon: +36 1 473-2666 Fax: +36 1 473-2662
www.maimano.hu

Együttműködő partnereink:
ArtBázis Összművészeti Műhely (http://www.artbazis.hu)
Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (http://www.ffs.hu)
Magyar Fotográfiai Múzeum (http://www.fotomuzeum.hu)
Magyar Fotóművészek Szövetsége (http://www.fotomuveszek.hu)

Szponzoraink:
OKM, Reneszánsz Programiroda, Hungarofest, Budapest Főváros Önkormányzata, NKA, RTL KLUB, HVG, KLUBRÁDIÓ




KicsiVilág Fotográfiai Alkotótábor
“FaluKÉP(e)zés”
a CAMERA OBSCURA jegyében
2008. augusztus 9 - 17., Cserhátszentiván




2008. június 26. csütörtök, 18.30

A MAGYAR FOTOGRÁFUSOK HÁZA - MAI MANÓ HÁZ
TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT,

Dobos Sándor:
MEDITERRÁN MESÉK
című könyvének bemutatójára

A könyvet bemutatja Kincses Károly fotómuzeológus, fotótörténész

A szerzővel beszélget Ránki Júlia
A könyvbemutató helyszíne, és időpontja

Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház Napfényműterem
(1065 Budapest, Nagymező u. 20.)

további részletek »»




2008. június 21-én szombaton – este 9 és hajnali 2 között

 

ÁLLÓRAJT
a „Múzeumok Éjszakája” programsorozat részeként

A Mai Manó Ház évek óta emlékezetes eseményekkel vesz részt a Múzeumok Éjszakája programsorozatban. Idén egy hagyományteremtő céllal megrendezésre kerülő szabadtéri rendezvényre invitáljuk a vizuális kultúra, különösképpen a fotográfia iránt érdeklődőket.

Este 9 és hajnali 2 között neves fotográfusok alkotásait felvonultató 30-45 perces dia show-összeállítás pörög a Mai Manó Ház előtt felállított óriásvásznon…

további részletek »»




2008. június 14-15.

XX. Képíró-képolvasó hétvége
a Mai Manó Házban
Bölcskey Miklós képzőművész vezetésével

Camera Obscura

A Magyar Fotográfusok Háza XX. Képíró-képolvasó hétvégéjén a látogatók ezúttal a camera obscura történetét ismerhetik meg. A 16 órás kurzus hétvégén (szombat – vasárnap) napi 8-8 órás foglalkozásból áll majd

részletek »»




2008. április 19-20.

XIX. Képíró-képolvasó hétvége
a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna,
Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével

Régi fotóeljárások elméletben és gyakorlatban

A Magyar Fotográfusok Háza XI. képíró-képolvasó hétvégéjén a látogatók betekintést nyerhetnek az ezüst alapú fotográfia történetébe és a régi fotókészítési eljárásokba.
A hétvége első napján a résztvevők - sok régi fénykép nézegetése közben - megismerkedhetnek a fotótechnika történetével, és a gyakorlatban is kipróbálhatják az argentotípia és cianotípia készítését. Egyben arra is lehetőségük nyílik, hogy a program második napján elsajátítsák az albumin készítésének tudományát is.

részletek »»




KÉPES BESZÉD 2.

2008. március 26-án, szerdán este 7-től 9-ig
a Pécsi József Ösztöndíjasokkal

A beszámoló kiállítás megnyitásán két apró ember közlekedett a kiállítók és a nézők sorfala között. Két, éppen csak biztonságosan járni tudó gyerek. Mentek a mamától a papához. Belekapaszkodtak a lábába, és mosollyal nyugtázták, amint a papa felemelte őket: végre szemük magasságba kerültek a képek.

Fiatal, alkotó, fotográfus. 35 év alatt.  Az ösztöndíj hivatalos kiírása ezeket a feltételeket tartalmazza. És most itt vannak, akik a 2007-es munkáikról beszámolnak. Az ösztöndíj névadója, Pécsi József ennyi idősen – a 20-as években rá nehezedő politikai nyomás ellenére – már saját iskolát és műtermet mondhatott magáénak és bejárta a fél világot. Kapcsolatban volt a kor művészeivel. És a maiak? Bemutatkoznak és bemutatják egymást.

 

Hermann Ildi  (1978)
Kudász Gábor Arion (1978)
Kovalovszky Dániel  (1979)
Pecsics Mária  (1973)
Rajcsányi Artúr  (1974)
Varga Gábor Ákos  (1972)

Magyar Ádám (1972) és Bócsi Krisztián (1974) nem jön, mert külföldön tartózkodik.)

 

Csatlakozik hozzájuk „Az év fotóriportere” - Hernád Géza, aki 2008-ra nyerte el az ösztöndíjat, és kiállítása a Kismanó Galériában látható.

A beszélgetést Ránki Júlia vezeti.

 

A rendezvény a szokásos belépőjeggyel látogatható (beleértve a kiállítások megtekintését is):
felnőtt jegy: 700 Ft, diák, nyugdíjas jegy: 300 Ft.
A beszélgetés közönsége a „Pécsi József Ösztöndíj 2008" katalógust ezen az estén fél áron (500 Ft) veheti meg.

részletek »»




2008. március 27., csütörtök, 17 óra.

Eifert János  Aktfotográfia  című könyvének bemutatója

A Dialóg Campus Könyvkiadó és a Magyar Fotográfusok Háza tisztelettel meghívja Önt, Eifert János Aktfotográfia című könyvének bemutatójára.

A kötetet bemutatja Lőrinc Katalin táncművész, szakíró.

 

A könyvbemutató helyszíne és időpontja:
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház Napfényműterem
2008. március 27., csütörtök, 17 óra.

 

„Az aktfotográfia nemcsak megfogható testábrázolás, hanem költészet és álom: az ösztönök, a vágyak, a látomások világa. A fényképezésnek ez a területe, amelyben a művészet, az erotika és a pornográfia szálai finoman egybefonódnak, tág lehetőséget ad tehetségünk, ízlésünk, mesterségbeli tudásunk bizonyítására. Gyakorlása során olyan készségek, képességek fejleszthetők, amelyek a fotóművészet más műfajaiban is kamatoztathatók.




2008. március 22., szombat 11.00-19.00

XVIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban

Illés Barna: Parafrázis a kortárs képzőművészetben

Def: A parafrázis szó a görög "körülírni" (paraphrazein) igéből származik. Idegen szerző művének szabad fantázia formájában történő feldolgozása, rögtönzés jellegű átdolgozása.

A 8 órás workshop keretében a résztvevők egy rövid előadás segítségével tájékozódhatnak a parafrazeálás tartalmi, gondolati hátterével és a kortárs képzőművészetben való érvényességével, megismerkedhetnek neves műalkotásokkal és azok nem kevésbé ismert parafrázisaival.

részletek »»




fotó: Telek Balázs

2008. február 23., szombat 11.00-19.00

XVII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban

Telek Balázs: A digitális képalkotás és a képtorzítás, anamorfikus kép létrehozásának lehetőségei

Szinte forradalmi időket élt át a fotográfia az elmúlt évtizedben a digitális korszak beköszöntével. Sokan átkozták az új korszakot, de ez irányú tevékenységük mára már ügyefogyottá vált. Valaki fogát összeszorítva, valaki örömtelien éli meg a digitális fotótechnika folyamatos fejlődését. A korai időszak gyermekbetegségei végre letűntek és igazán nagyszerű eszközök jelentek meg, amolyan „álomfényképezőgépek”. Arra pedig mérget vehetünk, hogy a digitális fejlődés a megszokott erőteljes iramban folytatódik.

részletek »»




Kedves Manóbarát!

KÉPES BESZÉD

címmel sorozatot indítunk: a Mai Manó Házban kiállító művészek jelenlétét szeretnénk azzal is hangsúlyozni, hogy egy-egy kiállításnak nemcsak a megnyitását tesszük eseménnyé.
A tárlatzárás előtti napokban találkozót szervezünk, amivel a személyes benyomások megerősítése, az ismerkedés, a látottak  újragondolásának segítése a célunk. Örömünkre szolgál, hogy ebben a művészek  partnerek. Kérjük, legyen Ön is az!


Most tehát meghívjuk 2008. február 14-én, csütörtökön este 6-ra a Mai Manó Házba, ahol a KÉPES BESZÉD azzal kezdődik, hogy megkérdezzük,

miért kék a körme a Vékás Magdolnának, (miközben nem is lakozza) és minek köszönhető, hogy Zaránd Gyula repülőre ül csak a mi kedvünkért, hogy itt legyen ismét.


Ha 18 óra előtt érkeznek, a két fotográfus albumát könyvesboltunkban megvásárolhatják, s a beszélgetés végén a művészek szívesen dedikálnak.

És lesznek további, talán szakmaibb, talán személyesebb kérdések is, amelyeket a közönségtől is vár a beszélgetést vezető Ránki Júlia.

A rendezvény a szokásos belépőjeggyel látogatható (beleértve a kiállítások megtekintését is).

részletek »»




2008. január 26-27.

XVI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban

Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével

A Magyar Fotográfusok Háza XVI. képíró-képolvasó hétvégéjén a látogatók ezúttal a nemes alapú eljárások történetébe nyerhetnek betekintést.
A hétvége első napján a résztvevők - sok régi fénykép nézegetése közben - megismerkedhetnek a fotótechnika történetével, és a gyakorlatban is kipróbálhatják a pigmentnyomat készítését. Egyben arra is lehetőségük nyílik, hogy a program második napján Vékás Magdolna vezetésével tárlatvezetésen vegyenek részt a Mai Manó Házban megrendezett 30 év című retrospekív kiállításon.

részletek »»




 

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Főoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum