Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban
Korábbi kiállítások


George Eastman Terem

Szabó Judit
Csendes igézet

A kiállítást megnyitja: Csengel-Plank Ibolya fotótörténész
Kurátor:Csizek Gabriella, művészeti munkatárs

Megtekinthetõ: 2012. február 4. – március 18.
minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén 11-19 óra között.










Vannak, akik a világot úgy látják, hogy abban szépség és derű lakik. Egyszerű történeteket osztanak meg velünk csendesen. Azt veszik észre, ami örömöt ad, mosolyt csal a lélekbe. Bármerre is járnak, mesét lelnek. Olyan finomsággal léteznek, mintha jelen sem lennének, mégis ismerik az apró történések kockázatát is, hogy minden ok és következmény. Tudják, másként lenne a világ, ha, pont akkor és ott mégsem az történne, ami és ennek súlyát is beleszövik képeikbe.

Szabó Judit közéjük tartozik.

Városképeinek szereplői éppen hogy alakká válva maradnak önmaguk és pillanatnyi szerepük határán, semmit nem feladva személyiségük egyediségéből, de annál többet sem megmutatva, mint amit a helyzet éppen felkínál. Ez a szemérmes megmutatás távolságával nem messzivé tesz, hanem éppen közelivé, ismerőssé varázsolja őket és otthonossá változtatja mindennapi környezetüket is. Az ezekben a pillanatokban lévő együttállásokat így kiemelve a város intim történeteinek részesei lehetünk: megismerhetjük nappali álmait.

Csizek Gabriella




Szabó Judit
1955, Budapest

Képzések
Gimnáziumi érettségi után elvégzi a Szakmunkásképző Intézet fényképész szakát
1976- ban fényképész oklevelet kap
1974-76 Dobrányi Géza igazgató által vezetett Magyar Filmlaboratóriumi Intézetben gyakornok
FŐFOTO- nál, később laboránsként a Hírlapkiadó Vállalatnál fényképészként dolgozott, valamint kisebb lapok részére fotóriportokat készített
1986- 98 Hollandiában élt, dolgozott
1998-tól laboránsként dolgozik Budapesten

Tagságok
1981- 85 Fiatal Fotóművészek Stúdiója
1998- tól Magyar Fotóművészek Szövetsége

Egyéni kiállítások
2010 „Fotopasszázs”, Szentendre
2004 „Kópia” Galéria, Budapest
2000 Magyar Fotográfusok Háza, Mai Manó Galéria, Budapest
1994 Magyar Kulturális Intézet, Párizs
1993 „Nyitott műterem” Amszterdam
1990 F. S. Könyvesbolt Amszterdam
1987 „Desmet Galéria” Amszterdam
1984 Hajógyári Művelődési Ház, Budapest
1979 I. kerületi Művelődési Ház , Budapest

Csoportos kiállítások
2009 „KOR HATÁROK NÉLKÜL” vándorkiállítás
Budapest, Szombathely, Szekszárd, Eger,
1983 „Hórus” archívum pályázat és kiállítás, Gödöllő
1978 Nyilas Ilonával közös tárlat Budapesti Műszaki Egyetem Galériája, Budapest
1985 FFS klub (csoportos)
1985 „Pajta” Ábrahámhegy

Ösztöndíjak
1994 Hollandia
2009 Nemzeti Kulturális Alap

Publikációk-könyvek
„Zottigheid” , Leiden 1992
„Csak képek” sorozatban 2006
Gyűjtemények
Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
Bibliothéque Nationale de France, Párizs
magángyűjtemények



Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymezõ utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Fõoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum