Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban
Aktuális kiállítások


Mai Manó Galéria ("Kis Manó")

A kiállítás díjmentesen
tekinthető meg!
Krnács Ágota
Panel ügyek

Kurátor: Csizek Gabriella

Megtekinthető:
2012. szeptember 21. – október 14.
minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén 11-19 óra között.

+

A kiállítást 2012. október 14-ig meghoszzabbítottuk.






2012. február elsején a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház az Indafotóval együttműködésben meghirdette a Duna- nyitott könyv fotópályázatát. A pályázat technikai hátterét az Indafotó, a szakmai hátteret - a zsűri jelölésével - a Mai Manó Ház biztosította. (Tagjai Csizek Gabriella, kurátor, Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, Szilágyi Lenke, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Huszti István, fotóriporter, index.hu)

A pályázat első helyezettje Krnács Ágota lett, aki lehetőséget kapott egy önálló kiállításon való bemutatkozásra a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház félemeleti Galériájában.

A díjnyertes sorozatot annak idején már láthatták az érdeklődők, így most egy másik szériát mutatunk be, amely közelítésmódjában rokon a díjazottal.

Csizek Gabriella
a kiállítás kurátora




„Az első önálló fotóimat egy Smena 2-vel készítettem, kilenc évesen. A téma - nem meglepő módon -, közvetlen környezetem volt, a családom. Különös visszagondolni, hogy abban az időben egy tekercs filmre akár a teljes év képi dokumentálása is ráfért, az akkor oly fontosnak tűnő eseményekkel. Persze csak ha jól gazdálkodtam a 24 vagy 36 képkockával.

Emlékszem a legfontosabb számomra már akkor is az volt, ha valakit úgy ’loptam el’, hogy ő maga nem is tudott róla.

Ez a szemléletmódom azóta csak erősödött, tudatosan keresem azokat a helyzeteket és pillanatokat, amiben láthatatlan tudok maradni. Nem elégszem meg a puszta látvánnyal sem, mindig új nézőpontot keresek, szinte körbe kérdezem a látványt, mi lehet a végső mondanivalója. Szerencsére ma már határtalan a dokumentálás lehetősége, épp ezért a saját közegemet mindig aprólékosan és következetesen térképezem föl. Egy általam tetten ért pillanat csak egy láncszem az egészben, gyakran mégis önmagába foglalja azt.

A képeimen fontosnak tartom az elkapott mozdulatot, magát a történést és a jó kompozíciót is. A mindennapi eseményeket általában nem esztétizálva rögzítem, hanem kizárólag a tényeket próbálom megörökíteni. Az emberek természetes viselkedése érdekel.

Pár éve adott egy helyszín: Gazdagrét: a lakótelep, a panel. Itt élünk.

Ez a fotósorozat - amely folyamatosan bővül - szándékosan ellentmondásos. Kontraszt a megbélyegzett rideg környezet és a valójában nyugodt hétköznapiság között. A panel szó ugyanis önmagában negatív jelzővé vált, s ezen a képzeten a ’Szomszédok’ című tévésorozat sem tudott sokat változtatni. A ’zsúfolt’, ’ingerszegény’, ’lehangoló’, vagy egyszerűen csak az ’olcsó’, ’proli’ szinonímájával minősítve az ott zajló emberi sorsokat.

A valóság ennél persze sokkal árnyaltabb. Ahogy a világ csodaszép városainak is megvannak a maga sebei, sötétebb oldalai, úgy lakótelep és lakótelep között is hatalmas különbségek lehetnek.

Azt gondolom, hogy bármely épített tér csak díszlet, a benne élők társas együttélése, viselkedése határozza meg az adott szubkultúra életminőségét. Így tehát a berögzült negatív felhanggal szemben én, az általam megélt, megtapasztalt valóságot mutatom be.”

Krnács Ágota




KRNÁCS Ágota
(Mezőhegyes, 1976. augusztus 10. - )

Különböző médiumok (rajz, festészet, computer grafika, fotó, videó) között ingázó művész. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szak elvégzése után a Magyar Iparművészeti Egyetem (ma MOME) vizuális nevelés és kultúra (grafika-fotó-videó) posztgraduális szakán folytatta tanulmányait. Az egyetem elvégzése alatt már vizuális kultúrát tanított, majd tervezőgrafikusként kezdett el dolgozni. Autonóm képzőművészeti tevékenységét ez idő alatt is folytatta. Az alkalmazottgrafikának és -fotónak köszönhetően érdeklődése a digitális képalkotás felé fordult. 2005-09 között Dublinban élt, senior graphic designer, de munkaköréhez tartozott reklám- és sajtófotók készítése is. 2008-ban a Dublini Magyar Nagykövetségen tartott bemutatkozó kiállítása után több dublini galériában is kiállított. Ugyanebben az évben kezdtek el kisfilmeket készíteni férjével, operatőri és vágói feladatokkal bővült tevékenységeinek sora. 2003-ban csatlakozott a Ceredi Nemzetközi Művésztelephez, 2010-től tagja a Magyar Elektrográfiai Társaságnak.

Fontosabb kiállítások, tevékenységek fotó (és film) területeken:
2012 • "...jó kedvvel, bőséggel..." - 12. ARC óriásplakát kiállítás - Felvonulási tér, Budapest
2012 • Fekete Paletta – operatőr, vágó (r: Pusztai Gábor, kisjátékfilm, 37 perc) vetítés: Borderland Galéria, Cered
2012 • "Duna, nyitott könyv" - Mai Manó Ház / Indafotó fotópályázata – I. díj
2011 • "People that I will never see again”- Fotó projekt - Florean Museum, Baia Mare (RO) (Kurátor: Mircea Bochis)
2011 • The Big Attack / fotó-akció - Galerienhaus Lindenstrasse / Galerie Caprice Horn, Berlin (GER)
2011 • "Gravity" - Art Below / The Hospital Club Challenge - selected artworks, London (ENG)
2010 • "Tisztaszoba" - XV. Ceredi Nemzetközi Művésztelep, Nógrád Történeti Múzeum, Salgótarján (Kurátor: Somhegyi Zoltán)
2010 • Tisztaszoba - operatőr, vágó (r: Pusztai Gábor, dokumentumfilm, 33 perc) vetítés: Nógrád Történeti Múzeum, Salgótarján/ Borderland Galéria, Cered 2011
2010 • Portfolio Points Rendezvénysorozat – Tündérgyár, Budapest (Megnyitotta: Berei Zoltán)
2009 • Picnic, on the edge –rendező, vágó (videó, land art/akció, 4:31)/vetítés: Nógrád Történeti Múzeum, Salgótarján, Magyar Alkotóművészek Háza, Olof Palme Ház, Budapest 2010
2009 • Tonight Tonight Tomorrow – operatőr, vágó (r: Pusztai Gábor., black comedy, 32 perc) vetítés: The New Theatre, Dublin (IRL) XV. Sarajevo Film Festival, STC, Szarajevó (BIH)
2009 • Endangered species on the verge of extinction – vágó (r: Pusztai Gábor, rövidfilm, 2:10) vetítés: The New Theatre, Dublin (IRL)
2008 • All about me - Dublini Magyar Nagykövetség (IRL) (Kurátor: Kertész Emilia, Megnyitotta: Jári Ferenc, Jimmy T. Murakami)
2008 • See the bigger picture - The Baby Elephant Gallery, Dublin (IRL) (Kurátor: Patrick Naughton) Galéria támogatás a 2008-as évre
2008 • Push – operatőr, vágó (r: Pusztai Gábor, music video, 4:33) vetítés:The New Theatre, Dublin (IRL)
2006 • Metro Herald fotópályázata - (IRL) - Weekly Frame Academy - Selected Artist
2003 • 3+1 csoport - Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba (3T csoporttal - Novák Attila, Szuhaj György, Kukár István - Megnyitotta: habil Gaul Emil)
2002 • Westend City Center által kiírt fotópályázat – Közönségdíj
2002 • V. Országos Groteszk Biennálé - Kaposvár Város Díja
2002 • MIE (MA diploma) mesterei: Szemethy Imre, Féner Tamás
1999 • BGyTF (BA diploma) tanárai: Bodó Károly, Horváth János, Szepessy Béla, Soltész István
1998 • Hallgatói kiállítás, Váróterem Galéria, Nyíregyháza (Kurátor: Soltész István)

 

 

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Főoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum