(Földes, 1861. júl. 16. – Debrecen, 1939. aug 30.): helytörténész, muzeológus.
Hajdúnánáson, majd Debrecenben tanult, lelkészi diplomát szerzett. 1887-től Debrecen város segéd levéltárosa, emellett 1897-től a Debreczeni Ellenőr, majd 1897-től 1899-ig a Debreczeni Reggeli Újság szerkesztője. Küzdött a debreceni múzeum létrehozásáért; 1905-től 1929-ig, nyugalomba vonulásáig a múzeum vezetője. Számos tanulmányt írt Debrecen történetéről, sok fényképe is maradt. Debrecen környékén több régészeti ásatást vezetett.
Forrás: Kincses Károly
1877-től állítottak elő iparilag klórezüst papírt (Joseph Wilson Swan). Kezdetben napfénymásolatként használták, úgynevezett kimásolópapírként, majd következett a gázfénypapír, melyet kimásoló és előhívó papírként is lehetett használni. Később inkább már csak előhívópapírként működött. Igazi népszerűségét a leica filmek elterjedése hozta meg az 1930-as években, amikor a kis negatívokról nagy nagyítások készültek. Napjainkig használatos, számtalan fajtája ismert. A zselatinos előhívópapír fényérzékeny rétegét képezheti ezüstbromid, ezüstklorid (ez a gázfénypapír, leggyakrabban használt fajtáját Veloxnak hívták), klórbrómezüst (napjainkig gyártott fajtája a Portiga) és ezüstjodid. A papírhordozó és a zselatin között általában baritréteg található. A brómezüstpapír hideg kékesfekete tónusú, a klórbrómezüst melegebb fekete árnyalatú, amennyiben utólag nem színezték őket. Árulták lágy, normál és kemény fokozatban, fényes, félfényes és matt kivitelben, vastag-vékony kartonon, felvágva és tekercsben. Használata egészen a digitális korszak uralkodóvá válásáig szinte kizárólagos volt.
Forrás: Kincses Károly: Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel? című könyve
A düsseldorfi Liesegang-cég hozta forgalomba 1886-ban. Használata az 1940-es évekig nyomon követhető. 1890-ben adta neki a kimásoló papír (Printing Out Paper) nevet a Britannia Works Company, az Ilford elődje. Használata az 1920-as évek második felére szinte teljesen megszűnt, amikor a villanyvilágítás általánossá válásával az előhívópapír lépett a helyére. A zselatinos előhívópapírtól felületileg csak mikroszkóp alatt különböztethető meg, bár megfigyelhetően melegebb képárnyalata van, mint az előhívó papíroknak. Papírhordozója vastagabb, mint az albuminé vagy a celloidiné. Nagyon nagy (40.000-szeres) nagyítás során finomabb szemcseszerkezete megkülönbözteti az előhívópapírtól. Fajtái: Solio (a Kodak 1892-től gyártotta), Blue Star, Emera, Stella, Nisi, Relor, Estona. Kodak Proof néven ma is gyártanak ilyen anyagot az USA-ban, de általános használata az 1920-as évek végén lezárult.
Forrás: Kincses Károly: Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel? című könyve
Napjainkig használatos eljárás, amely nem csak egy a sok fotótechnikai felfedezés közül, hanem az egész fotográfia megújulásának, népszerűvé és ezáltal tömegessé válásának eszköze is lett. A legtöbb fotótörténet a modern negatív-eljárások első állomásaként tartja számon. Nagyobb érzékenysége, kényelmesebb kidolgozása mellett ez volt az első olyan negatívanyag, amelyet kisüzemben, manufakturában készítettek, s a fényképész készen vásárolta. Ezzel együtt járt egyrészt a fényképezés kézműves jellegének lassú megszűnése, másrészt ugrásszerűen megnőtt a fényképezők száma.
Kezdettől az amatőrfényképészek kedvelt anyaga volt, a hivatásosok még sokáig megmaradtak a kollódiumos negatívnál, mert olcsóbbnak és megbízhatóbbnak tartották.
Színe a feketétől a szürkéig terjed. Emulziós oldala matt. A kollódiumos negatívnál szabályosabb, vékonyabb üveglemezeken, standardizált méretekben készült. Szélein is egyenletes az emulzióréteg, a sarkok is fedettek. Mivel általában géppel öntötték, vékonyabb és simább, mint a kollódiummal bevont lemez. Fekete denzitásos részein gyakran megfigyelhető az ezüstkiválás. A kazetta gyakran körbeveszi a lemez szélét, így egy exponálatlan csík marad körben.
Az üveg már akkor is törékeny, amikor készítik, de az idő múltával ez fokozódik. Minél régebbi egy üveglemez, annál óvatosabban kell vele bánni, mert az üveg átkristályosodása, szerkezetének változása fokozza törékenységét, mint ahogy a hőmérséklet változásait is nehezebben viseli. Minden üveg hordozóra készített negatívra vonatkozó általános szabály, hogy csak egyenként, savmentes papírtartóba téve, állítva, 10-15 darabonként elválasztóval elkülönítve szabad tárolni, lehetőleg fémszekrényben. Körülbelül 1857-ig használták.
Forrás: Kincses Károly: Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel? című könyve