Mai Manó Galéria („Kis Manó”)

Kedves Mindenki!

Egy gyönyörű idézettel szeretném kezdeni megnyitómat, amely idézet élesen és pontosan, elemi erővel hozza felszínre a fotográfia összes alapproblémáját. A kis idézet többszörösen közvetített. John Tagg tanulmányában S.G. Ehrlich a bírósági fotóprezentációról szóló könyve főbb tételeit idézi, foglalja össze, a szöveget pedig Kemenesi Zsuzsanna fordította.

„Amennyire csak lehetséges, a fényképeknek a vizsgált ügyet egy semleges álláspontból kell bemutatniuk, az érzelmileg nem elfogult egyének számára egyértelműen kell ismertetniük a helyzetet. Azaz, a fényképészt előre figyelmeztetni kell, hogy mellőzze a dramatikus, hatásvadász megoldásokat, valamint óvatosságra kell inteni azzal kapcsolatban, hogy minden, ami dramatikus hatással bírhat, csupán magából a témából fakadóan megengedett, és nem lehet mesterkélt fototechnikai megoldásoknak, szokatlan kameraállásoknak, a nagyításban rejlő lehetőségeknek, a részletek kiemelésének az eredménye, és megemlíthetnék még a fotómanipulációk hosszú sorát. Ezen beavatkozásokra tett bármely kísérlet esetén az esküdtszék egyes tagjai azzal a gyanúval élhetnek, hogy az a fél, amelyik ilyen hatásvadász fotográfiákkal érvel, nem bizonyul megbízható forrásnak, ami végeredményben azzal a következménnyel járhat, hogy a fotográfia nem számít terhelő bizonyítéknak.„

Finoman fogalmazunk, ha azt mondjuk, a szöveg több, sőt minden sebből vérzik, minden egyes pontja támadható, pontosabban: megalapozatlan vagy alá van aknázva, de/így mégis a fotográfia létmódjának alapvető problémáit hozza napvilágra. Azokat a problémákat, amin sajnos, illetve szükségszerűen még ma, jelen pillanatban is rágódunk. A fotográfiának a valósághoz való viszonya ugyanis az a gigantikus gumicsont, amivel minden, magát komolyan vevő és a fotóról gondolkodni is hajlandó alkotó szembesülni kénytelen. Pontosabban: rágódni.

A fenti szöveg alapján rögtön adódik a következtetés, Kemenesi Zsuzsanna fotográfiái nem megbízható források, ahogy alapvetően egyetlen fotó sem az. Ugyanis, mint minden fotó, nem a valóság, értsünk ezen bármit is, reprezentációi. Ha szellemeskedni szeretnék, márpedig, miért ne, azt mondanám, Kemenesi Zsuzsanna a fotográfia Pléh Csabája. Mostani munkái be-és kivezetnek a fotográfiai megismeréstudományba- és ból. A munka, amit látunk, erőteljes és szikár konceptualista indíttatású, mégis érzéki képanyag. Kiindulópontja a totális közvetítettség és hiperreflexivitás. Adott ugyanis egy fotográfus, aki a fotográfiáról szóló idegen nyelvű elméleti diskurzust próbál átültetni anyanyelvére, mindeközben azonban fotózza is az idegen szöveget. A fotózott elméleti szöveg, az absztrakt értelem és jelentés így érzéki testet kap, testté válik. Bonyolult viszony jön létre szó és kép, fotó és valóság, absztrakció és érzékiség között. A szöveg szó szerint fényt kap, kilép a fényre. Az értelem fényére a fotográfia által megragadott és rögzített fény vetül. Kemenesi Zsuzsanna munkája minden általa felvetett elméleti következtetés és probléma ellenére vagy éppen azért csendes, meditatív, érzéki munka is, és rendkívül személyes. Nem pusztán Tagg művének részleteit látjuk a képeken, hanem egy konkrét könyvpéldányt, amelyen a fotós nyomai, jelei láthatók, aki fordítja a munkát. Egy idegen szöveget látunk, és egy láthatatlan személyt, kezet, amely jeleit hagyta a papíron, a könyvtestben. A jelek a fordítás, egy intellektuális munka nyomai, a fotók azonban egy másik, érzéki fordítás jelei. Azt látjuk, ahogyan a fény és a fotós szeme értelmezi és átértelmezi, új kontextusba helyezi a szöveget. Látjuk a gondolatokat, kiemeléseket, szavakat, töredékeket, szó szerint, az értelem felfénylését.

Megnyitó szövegem pedig az eddig sem szimpla reflexiós síkokhoz ad hozzá egy továbbit. Olyan fotókról gyártottam szöveget, amely fotók szöveget ábrázolnak, amely szövegek jobbára a fotóról szólnak. A kör bezárult. El lehet kezdeni élvezni a kiállítást.