„Gondy Károly fényképező masinája elé még keveredetlen büszkén, zsinóros keleti díszpompában állottak fel a fajtiszta magyar urak és hölgyek ezrei. Midőn még Tisza Kálmán is balpárti vezér volt, Patay Pesta és Csanády Sándor úrbátyjaival Blaháné tésasszonyék piciny lábanyoma után a döbörgős debreceni tölgypallókon szintén fel-felballagtak a Szent Anna utcán a fotográfus műhelybe… Szép, hatalmas, ősmagyar világ volt még az, melynek a képeit Gondy Károly helyes érzékkel, kegyeletesen megőrizte. Emberöltőnyi évtizedek során ugyanis minden felvételnek az első képét (…) félretette, művelődéstörténetileg is nagyon becses, nagyon érdekes, gazdag albumoknak tömegnyi sorozatában megőrizte a fekete nagy-gyermekszemű öreg mester”

(Móricz Pál)

A debreceni Gondy és Egey fényirdán kívül nem sok olyan XIX. századi fényképészműtermet tart számon a magyar fotótörténet, amelynek munkássága a hatalmas mennyiségű, több évtizedet felölelő, egyben megőrződött fényképanyagnak köszönhetően, folyamatként lenne vizsgálható.

A Debrecenben 1865-1909 között fennállt Gondy és Egey fényképészműterem gazdag örökségének gerincét a műterem utánrendelő-könyvei jelentik, amelyekbe a regisztráció végett csaknem negyven év minden portré-felvételét beragasztották a fényképészek, s amelyek így a XIX. század második felének teljes lenyomatát őrzik, változatos képét nyújtva a társadalmi osztályoknak, korcsoportoknak, családi- és baráti viszonyoknak: Debrecen városának és a fényképész munkájának.

A negyedíves nagyságú rajzpapírokat, később kartonlapokat a műteremben vágták fel és vonalazták-rácsozták meg, sokáig tintával, később már csak ceruzával. Minden felvételből és felvétel-sorból beleragasztották az első, nyers példányt, majd számmal és névvel látták el, de a számok gyakran ugranak, mert az egész elkészült sorozatot jelölik, a sorozat minden egyes képét külön számolva, így az albumbeli számsor sokkal magasabb, mint a képek valóságos mennyisége. A vizitkártya-mérettől eltérő nagyságú képeket nem, vagy nem ebben az albumsorban regisztrálták, néha azonban feltüntették a más méretű nagyítást, számmal-névvel megjelölve, de a képkocka helyét kihagyva az albumban. Kezdetben mindig kerek számnál hagyták abba egy-egy album számozását, később már folytatólagos a számozás, utolsó képkockától az elsőig. A köteteket 1923 januárjában Gondy Károly özvegye adta el a Városi Múzeumnak – ma a Déri Múzeum tulajdona.

A 29 kötetben jelenleg 31518 kép található, nem számolva a súlyosan sérült vagy kivágott képeket. Az albumok bekerülése után, a képek újraszámozásakor Zoltai Lajos és munkatársai névmutatót is szerkesztettek a kötetekhez, az első 10 kötet esetében csak az ismertebb, a többiben valamennyi olvasható személynevet besorolva, így a mutató 22000 nevet tartalmaz.

A sokrétűen vizsgálható fényképhagyatékot a vele foglalkozó kutatók többnyire illusztrációnak vagy adatnak használják, családi, históriai vagy viselettörténeti szempontokat érvényesítve.

A műteremmel és a fényképészekkel először Sz. Kürti Katalin foglalkozott behatóbban: debreceni fényképészettörténeti kutatásai során e műterem történetét is vizsgálta és eredményeit számos ismeretterjesztő cikkben publikálta.

A műterem, illetve elsősorban Gondy Károly és a város viszonyának társadalomtörténeti szempontú elemzését illetve a képek folyamatából kiolvasható elvárás rendszer változásának, a közönség összetételének bemutatását Szabó Anna Viola végezte el 2009-ben megjelent könyvében (Szabó Anna Viola - Gondy és Egey Fényképészeti Műintézete Debrecenben 2009) A könyv A Déri Múzeum és a Magyar Fotográfiai Múzeum közös kiadásában, A Magyar fotográfia forrásai című sorozatban jelent meg.

Képek és történetek

1843. július 28-án kezdte meg működését a debreceni gőzmalom, mely három évvel később vette fel István nádor nevét. Igazi rangját és sikeres működését Pekár Imrének köszönheti, aki 1864-től 12 évig igazgatta a malmot. Ezzel egy időben a gyufát tökélyre fejlesztő Irinyi János is a cég munkatársa volt. 1891-ben történt az a nagyszabású tűzeset, amelyben a malom néhány raktárépülete leégett. Gondy Károly – s talán a nyomában Egey - a tűz okozta ribillióban nem tudott használható felvételeket készíteni, ezért másnap a tűzoltók közreműködésével újrajátszották a történteket.
Az eseményről készült sorozat egy ipar baleset ugyanakkor a korai sajtófotózás remek dokumentuma.

A malomtüzet megörökítő képsorozat egy darabja látható a Ritkán látott képek Utazás a vidéki múzeumok fotókincsei között című kiállításon.