Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban
Korábbi kiállítások


André Kertész Terem

DUNA – NYITOTT KÖNYV
BENKŐ Imre, CSONTÓ Lajos, DEZSŐ Tamás, EPERJESI Ágnes, FÁTYOL Viola, FRANKL Aliona, GŐBÖLYÖS Luca, GYENIS Tibor, HANGAY Enikő, HEGEDŰS 2 László, HERMANN Ildi, ILLÉS Barna, KEMENESI Zsuzsanna, KLOTZ MIKLÓS MOLNÁR Zoltán, SZABICS Ágnes, SZALONTAI Ábel, SZILÁGYI Lenke, TELEK Balázs
ISMERT és ISMERETLEN szerzők képei fotógyűjteményekből (Duna Múzeum, FORTEPAN, Hórusz Archívum, MTI)

Megtekinthetõ:
2012. február 4. – május 6.
minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén 11-19 óra között.


„Meglásd, ha majd nem leszünk!...”
József Attila: A Dunánál, 1936











Nagyon különböző országok léteznek egymás mellett ezen a tájon. Ha közös nevezőt próbálunk keresni köztük, akkor abban biztosan egyeznek, hogy rövidebb-hosszabb szakaszukon átfolyik a Duna, amely a történelem előtti időktől közvetít népek, területek, országok között. Kultúrát, gazdasági javakat, létformákat, jót és rosszat, mindent. Amit el lehet mondani minderről, az ott van egy zseniális magyar költő versében, amit bár 1936-ban írt, de még egy névelőt sem haladt meg belőle mára az idő.

A kiállítás a Duna mindennapjait, különböző arcait mutatja meg, amelyekkel évszázadok óta szinte észrevétlenül veszi körül egyéni sorsunkat és közös történelmünk eseményeit egyaránt. A kortárs munkák és az archív felvételek a folyó jellegzetességeire építkezve jelenítik meg nemcsak a konkrét helyszínek sajátosságait, hanem a vizet és annak általános jellemzőit is, valamint olykor meglepő kontextusban beszélnek az ember és víz viszonyáról.
Az I. emeleten Csizek Gabriella válogatásában a mai magyar fotóművészet közép- és fiatal nemzedékének kiemelkedő, sikeres alkotói mutatják meg, hogyan ihlette meg őket és milyennek látják a Dunát. A kiállított munkák különbözősége és együttes bemutatása lehetőséget teremt arra, hogy a különböző befogadói hozzáállások egyaránt találjanak figyelemre, gondolkodásra érdemes összefüggéseket.

A Mai Manó Galériában Kincses Károly válogatásában archív képek és HEGEDŰS 2 László, KLOTZ MIKLÓS fotográfusok jelenkori fotográfiáinak felhasználásával készült különleges technikájú, ún. lenticular képek mutatják be a múltat és jelent, a folyó állandó mozgását, a hatalmas víztömeg erejét.

A kiállításon folyamatosan vetítjük ismeretlen szerzők archív felvételeit az Esztergomi Duna Múzeum, a FORTEPAN, az MTI gyűjteményéből, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Fotóművészeti Tagozata által rendezett Duna tematikájú kiállítások képanyagát és kortárs fotósok sorozatit a folyóról.

Februárban a kiállítás témájához kapcsolódóan az Indafotóval együttműködésben fotópályázatot hirdet a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház.

Márciusban és áprilisban múzeumpedagógiai foglakozásokat szervezünk az Esztergomi Duna Múzeummal, valamint FRANKL ALIONA és SZILÁGYI LENKE fotográfusokkal.

A Duna - Nyitott könyv kiállítás a 2010. márciusában Brüsszelben, a Berlaymont Épületben bemutatott képeket tartalmazza. A támogató a Hungarofest Nonprofit Kft. volt.

 

 

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Főoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum