Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban
Korábbi kiállítások


André Kertész Terem

RANDOM – 2012

A kiállítást megnyitja: Artner Szilvia Sisso újságíró
Kurátor: Kincses Károly fotómúzeológus
Közreműködik a Santa Diver zenekar

Megtekinthetõ: 2012. május 11. – június 17.
minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén 11-19 óra között.








A RANDOM egy kiállítás sorozat, mely 5 éven keresztül évente megvalósuló kiállítással kíván keresztmetszeti képet adni a 21. század elején a kortárs magyar fotográfiáról, új irányokról, felfedező utakról.
A RANDOM anyaga a mai magyar fotográfia két jelentős alkotói bázisára épül a Magyar Fotóművészek Szövetsége 45 alatti tagjai és az FFS művészei prezentálják.

A koncepció olyan munkák bemutatása, amely nem illeszthető bele a kiállító művész korábbi, esetleg éveken át konzekvensen vitt munkáiba, témáját, stílusát vagy fotóművészeti irányultságát tekintve.
Ennek a válogatásnak tükrében - amely egy-egy alkotói kísérlet, vagy egy újabb korszak kezdete,- látatja a magyar fotóművészet jelen útjait. A sorozat koncepciójából adódóan minden alkalommal más kurátort lát vendégül, ezzel is frissítve a kiállítások létrejöttét.

A RANDOM 2012-es kiállításán, melynek kurátora Kincses Károly fotómuzeológus, 23 alkotó 144 munkája látható a Mai Manó Házban.

Az alkotók névsora:

Borsay Márti, Darab Zsuzsa, Fiala De Gábor, Galyasi Géza Attila, Hermann Gábor, Kaulics Viola, Kádár Levente, Károly Sándor Áron, Kolozsi Beáta, Móró Máté, Mucsy Szilvia, Piti Marcell, Rapi Mariann, Sárközi Péter, Somogyi Márk, Sprenc Balázs, Szabó Benke Róbert, Szami, Telek Balázs, Varga Tamás, Vargha Márk Péter, Vedres Ági, Zselinsky Miroslav

 

 

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Főoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum