André Kertész Terem

Bár neve csupán csak pár éve került a köztudatba, Vivian Maier kételyek nélkül a huszadik század egyik kiemelkedő alkotója. Munkáit egy véletlen folytán fedezte fel egy amerikai ingatlanközvetítő, John Maloof 2007-ben. Azóta az alkotó különleges története és fotói szinte az egész világot bejárták. A dadaként dolgozó francia és osztrák-magyar származású Vivian Maier fényképezőgépe mögé bújva – hiszen őt magát csak visszatükröződésekben vagy épp árnyportrékon keresztül láthatjuk, - New York és Chicago utcáit róva örökítette meg az urbánus Amerika legérdekesebb csodáit és különleges pillanatait az ötvenes évektől kezdve egészen a kilencvenes évek végéig. A több mint 100 000 negatívot tartalmazó életmű az ún. utcai fotográfia műfajának értékes elemévé vált; a városi létet szerethető érzékenységgel megörökítő fotográfiák nagy érdeklődésre tartanak számot a világ minden táján. Ez idáig az Egyesült Államokban, Angliában, Németországban, Dániában és Norvégiában állították ki munkáit, számos cikk, valamint egy könyv is megjelent róla 2011-ben Vivian Maier: Street Photographer címmel.

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház egy 2013-ra tervezett nagyobb európai turné előtt hozza el ezt a különleges fotográfiai hagyatékot a magyar közönségnek, s ezáltal egyszerre tiszteleg egy érdekes fotós felfedezés, valamint a Street Photography újjáéledő műfaja előtt. A kiállítás ötven nyomata ilyen formában még nem került bemutatásra egyik korábbi helyszínen sem. A kiállítás anyagát a jogtulajdonos szerződött partnere, a Howard Greenberg Gallery jóvoltából állíthatjuk ki.

John Maloof, az amatőr történész, 2007-ben egy chicagói aukcióház árverésén bukkant rá egy jelöletlen, temérdek negatívot tartalmazó dobozra, s ezzel felfedezte a huszadik század egyik kiváló utcai fényképészét. Személyes érdeklődése szorgos kutatómunkává alakult, s az évek során feltárta a több mint 2000 tekercs filmből, 3000 nyomatból, és több mint 100 000 negatívból álló hagyatékot, melynek nagyobb részét Vivian Maier maga valószínűleg soha nem mutatta meg senkinek.

Maier lényegében ismeretlen volt egész élete során. New Yorkban született 1926-ban, egy francia anya és egy osztrák-magyar apa házasságából. Sokat utazott Európa és az USA között, míg végül 1956-ban telepedett le Chicagóban, ahol dadaként dolgozott több mint negyven éven át. Élete vége felé, megtakarítások és rokonok hiányában, a korábban rábízott gyermekek gondoskodtak róla. Nehéz anyagi helyzete miatt elraktározott vagyona (negatívokkal és egyéb fotós eszközökkel teli dobozai) árverésre került. 2009-ben, 83 éves korában hunyt el.

Különösebben sosem képezte magát, természetes tehetséggel és a legfinomabb részletekre is kiterjedő figyelemmel örökítette meg a huszadik század második felének Amerikáját. Emberi érzékenységet tükröző kompozíciói között, melyek többsége az ötvenes és hatvanas évekbeli fekete-fehér felvétel, találunk utcai jelenetképeket, gyermekek és párok portréit, valamint elvont építészeti elemeket is. Az egészen a kilencvenes évek végéig datálódó munkássága alatt egy sor házi dokumentumfilmet és hangfelvételt is készített.

Az archívum mintegy 90%-a már feldolgozásra került, s mind a szakma, mind a nagyközönség körében aratott sikere alapján elmondható, hogy Henri Cartier-Bresson, Diane Arbus vagy épp Robert Frank mellett méltó helyet foglal el az utcai fényképezés művészetének reneszánszában. A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház kiállítása kiváló betekintést nyújt Maier főbb témáiba, hiszen a kiállított munkák a gyermekek, nők és párok, általános utcaképek, valamint az önarcképek mindegyikéből válogat.

A Vivian Maier – Street Photographer című fotóalbum megvásárolható a Mai Manó Galéria és Könyvesboltban, illetve a fotók maguk is megvásárolhatóak (érdeklődni a Mai Manó Ház irodájában lehet).

A felfedezésről részletesebben a Mai Manó Ház blogján olvashatnak.

2007-ben, miközben a Chicago észak-nyugati oldalán fekvő Portage Park történetének felderítésén dolgoztam, véletlenül rábukkantam Vivian Maier titkos fotós kincseire. A felfedezés által beinduló események láncolata fenekestül felforgatta nem csak az utcai fényképezés világát, hanem az én életemet is. Személyes szenvedélyem nagy nyilvánosságot kapott és az elmúlt négy évet azzal töltöttem, hogy megőrizzem és archiváljam Maier hatalmas életművét, amelyet több mint ötven évig titokban tartott.

Vivian Maiert különösen érdekelte az őt körülvevő világ. 1950 körül kezdett el fényképezni, és egészen a kilencvenes évek végéig fotózott, több mint százezer negatívot hagyva maga után. Lencséjének fókuszában ugyanúgy felbukkant a Chicago régi lengyel negyedében gyülekező idős emberek csoportja, a kissé ízléstelen stílusú özvegy, mint az urbánus afrikai-amerikai közösség életének egy-egy pillanata. Éleslátása házivideók és hangfelvételek készítésére is kiterjedt. Amerika egy-egy darabja, az új fejlesztések kedvéért lerombolt történelmi helyszínek maradványai, az elnyomottak és nincstelenek láthatatlan élete, valamint Chicago legkedveltebb nevezetességei térnek vissza újra és újra képein.

Ugyanakkor, Maier engesztelhetetlen visszavonultsága és saját fotós képességével kapcsolatos önbizalom hiánya majdnem a feledés homályába vezette gyűjteményét. A véletlenek furcsa játéka nélkül Maier ikonikus képei talált tárgyakkal, művészeti albumokkal, újságkivágásokkal, házivideókkal, és egyéb csecsebecsékkel teli tároló szekrényekbe kerültek volna.

Nagyon megkedveltem egy Maier idézetet, amelyet az egyik hangfelvételén hallottam, ahogy éppen az élet és halál értelméről filozofál: „Helyet kell adnunk a többi embernek is. Olyan, mintha egy óriáskerékre szállnánk fel; végigüljük a menetet, és aztán át kell adnunk valaki másnak is a lehetőséget. És így tovább. Mindig jön valaki, aki átveszi a helyünket. Nincs semmi új a nap alatt.”

John Maloof,
Chicago, 2011.

Nyereményjáték

A nyereményjátékon résztvevők nagy száma miatt úgy döntöttünk, hogy két nyertest is sorsolunk.
A nyertes szelvények száma: 3247 és 4044.
Nyereményük egy-egy éves tiszteletjegy.
Gratulálunk!