Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban
Korábbi kiállítások


André Kertész Terem

Marie Claire International Photography Award 2012
Női sorsok a világban

A kiállítást megnyitja: Kolovratnik Krisztián színész, fotográfus és László Krisztina a Marie Claire főszerkesztője
Kurátor: Csizek Gabriella művészeti munkatárs

Megtekinthető:
2013. március 8. – május 5.
minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén 11-19 óra között.





Női sorsok a világban

„A Marie Claire cikkei évtizedek óta a nőkről és a nőkért születnek. Minden országban a legnevesebb fotográfusok vesznek részt a lap készítésében, ezért útjára indítottuk a Marie Claire Nemzetközi Fotográfiai Díjat, amelyre a nők életét bemutató sorozatokkal lehetett jelentkezni.”

A Marie Claire magazin megalakulása óta folyamatosan gyűjti a nők történeteit szerte a világban. Jól ismerjük e történetek súlyát és az őket kísérő fotók erejét. Vannak olyan fotóriportok, amelyek hosszan élnek bennünk, amelyeket nem felejtünk el soha, mert elementáris erővel hatottak ránk: elgondolkodtattak, megnevetettek vagy éppen könnyeket csaltak a szemünkbe. Tehetséges, bátor, érzékeny szemű fotósok munkái, akik az évek során nők ezreit követték a kamerájukkal, megörökítették az örömeiket, a szenvedéseiket, elszánt harcaikat és megérdemelt győzelmeiket a világ különböző pontjain.
A Marie Claire 2012-ben hirdette meg először nemzetközi fotópályázatát Marie Claire International Photography Award néven, a magazin 34 nemzetközi kiadásának támogatásával. Ez a világon az első olyan nemzetközi fotópályázat és díj, amelyre a nők helyzetét bemutató képsorozatokat vártak a világ bármely pontján élő professzionális fotográfusoktól. A 311 pályázó – köztük jó néhány magyar fotográfus – közül végül tízen kerültek a döntőbe, majd a nemzetközi zsűri Jackie Dewe Mathews (Egyesült Királyság) fotográfus Csempészek című sorozatát ítélte a legjobbnak, így ő a vehette át a fődíjat: 5000 eurót és egy Nikon gépet.

A döntőbe került további kilenc fotográfus:

Guia Besana (Olaszország) • Colin Delfosse (Belgium) • Misha Friedman (Moldávia) • Stéphanie Gengotti (Olaszország) • Anahit Hayrapetyan (Örményország) • Diana Markosian (Oroszország) • Fausto Podavini (Olaszország)• Irina Popova (Oroszország) • Alessandro Viganò (Olaszország)

A zsűri tagjai

Christine Leiritz, a francia Marie Claire főszerkesztője, a zsűri elnöke
Françoise Huguier, fotóművész • Aline Pujo, a IACCCA elnöke • Tina Ahrens, az emphas.is társalapítója • Christian Caujolle, a Vu Agency társalapítója • Florence du Luart, Marie Claire International főszerkesztője • Séverine Harzo, a Marie Claire International vezető szerkesztője • Philippe Gruson, a francia Marie Claire művészeti vezetője • Corine Hamel, a francia Marie Claire vezető képszerkesztője • Trish Halpin, az angol Marie Claire főszerkesztője • Joanna Coles, az amerikai Marie Claire főszerkesztője • Jackie Frank, az ausztrál Marie Claire főszerkesztője • László Krisztina, a magyar Marie Claire főszerkesztője • Deng Li, a kínai Marie Claire főszerkesztője • Emmanuella Mirabelli, az olasz Marie Claire vezető képszerkesztője • Monica Serino, a brazil Marie Claire főszerkesztője • Kee Yeun Sohn, a koreai Marie Claire főszerkesztője • Olga Zaretskaya, az orosz Marie Claire főszerkesztője




A kiállítás

A pályázat győztesének anyagát a francia Marie Claire mellett több másik nemzetközi Marie Claire kiadvány is bemutatja, a tízes döntőbe jutottak számára pedig az Artelier Vikarttal együttműködésben 2012 novemberében kiállítást rendeztek Párizsban. A 100 fotóból álló utazó kiállításnak, amely a döntőbe jutott tíz fotós sorozatait mutatja be, első állomása Budapest, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház.

Tíz fotográfus, tíz történet mintegy 100 képben, a NŐ-ről.
Más szerepek, különböző helyszínek. Rabok, katonák, még szinte gyermekanyák. Csaknem reménytelen körülmények között, egyedüli családfenntartóként élő, a jövőben mégis bízó, anya. A párja mellett végsőkig kitartó asszony, egy, a többség szempontrendszere alapján szélsőség értékrendűnek tekinthető anya a kislányával. Betegek, akik számára az élet maga a kór. Az ima erejében hívők, a társadalmilag elvárt szerepek megváltozatását célul kitűző fiatalok… Mind, mind nők, a mindennapok hősei.
A kiállított sorozatok – egy kivételével – a valóságot tekintik kiindulópontnak, és annak megörökítésével foglalkoznak. Az események sorából gyakran nehéz, olykor örömteli pillanatokat emelnek ki, portrékban, csendéletekben, szituációkat fényképezve mutatják meg a nők különböző helyzetét, feladatait, arcait.

Társadalmilag érzékeny témák iránt erős elkötelezettségű fotográfusok mind, akik akár közösségek életét feltárva, akár egyetlen sors példájával bizonyítják, hogy hisznek a fotográfia erejében, a képi történetmondás fontosságában, és nem felejtik, hogy akár egyetlen kép is változtathat a világon.




A Marie Claire

A Marie Claire havonta megjelenő nemzetközi magazin, amely újszerű, provokatív témaválasztásaival, társadalmi érzékenységével és hitelességével vált egyedivé a glossylapok piacán. A magazin immár 34 országban van jelen, Magyarországon 2007 áprilisában jelent meg először. A magyar Marie Claire mind megjelenésében, mind tartalmában trendteremtő, egyedi összetételét kínálja az erőteljes, provokatív újságírásnak, az inspiratív, hozzáférhető divatnak és a szépségápolásnak.

 

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Főoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum