2009. február 14-15. 11.00-19.00

XXII. Képíró-képolvasó hétvége
a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna,
Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével

 

A Magyar Fotográfusok Háza XXII. Képíró-képolvasó hétvégéjén a kurzus résztvevői betekintést nyerhetnek a régi fotókészítési eljárásokba. A hétvége első napján a látogatók - sok régi fénykép nézegetése közben - megismerkedhetnek a fotótechnika történetével, és a gyakorlatban is kipróbálhatják az argentotípia és cianotípia készítését.
Egyben arra is lehetőségük nyílik, hogy a program második napján elsajátítsák a pigmentnyomat és az olajnyomás készítésének tudományát is.

---

A programot vezeti: Vékás Magdolna.

Vékás Magdolna az oktatást 1990-ben az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban kezdte, alkotókör vezetőként. Munkahelyén kívül számos fotós iskolában, tanfolyamon (Szellemkép Szabadiskola, ASA Stúdió, Digivision Műhely stb.) tanít fényképezést. Szakmája gyakorlása és oktatása mellett, mint kiállító fotóművész is tevékenykedik. 1978 és ’83 között tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, 1985-ben nyert felvételt a Magyar Fotóművészek Szövetségébe, 1987-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is tagja.

Képei számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek hazánkban és külföldön. Művészi munkáját 2000-ben a fotóművészek által elnyerhető legnagyobb állami szakmai kitüntetéssel, Balogh Rudolf Díjjal ismerték el.

---

Kedvcsinálóként kis előzetes:

Argentotípia »»
Cianotípia »»
Olajnyomat »»
Pigmentnyomat »»

ARGENTOTÍPIA

Névvariánsok: Kallitípia, kallitypia, szépiaeljárás, vas szépianyomat; kallitype, brownprint, argentotype, sepia iron tracing paper (ang.)
Nyilvánosságra hozás időpontja: 1842. 1885-től használták a gyakorlatban. (Arndt és Troost)
Felfedezője: Sir John Herschel.
Anyaga: Megegyezik a cianotípiáéval, de ellentétben azzal, a vassók mellett képalkotó anyag az ezüst is, tehát a ferriamóniumcitrát mellett ezüstnitrát, ecetsav és zselatin is szükségeltetik az eljáráshoz. Egy másik recept a fentieken kívül a káliumoxalátot is említi. Általában papír hordozón található, de ismert selymen, textilen is. Létezik egy direktpozitív változata is, ahol gumiarábikummal elegyített ferriamóniumcitrát és vasklorid az érzékenyítéshez használt anyag, s exponálás után káliumferrocianidban, (sárgavérlúgsóban) hívják elő, tónusait hígított sósavban derítik, az ismert módon mossák, szárítják.
Jellegzetességei: Ezüstnitráttal és vassókkal bevont kimásolópapír. Kötőanyaga nincs, ezért láthatóak a papírrostok. A fény hatására a vas(III)sók vas(II)sókká redukálódnak (ferricitrátból ferrocitrát lesz). Az előhívás során az ezüst reakcióba lép az új vas(II)sókkal és fémezüstté válik. Ha platinaszínezőbe teszik, hamis platinotípiát ad. Mivel olcsó és egyszerű eljárás volt, az amatőrök is használták.

A készítés módja: Egy leírás szerint a papírt a következő oldattal érzékenyítették:
4 rész ferriamoniumcitrát,
1 rész káliumoxalát (semleges)
20 rész desztillált víz.
Az oldattal egyenletesen bevont papírt megszárították, majd másolókeretben kontakt eljárással másolták rá a képet.
Amikor halványan látszott a kép, az alábbi oldatok valamelyikében hívták elő:

1. ha kékes színű képet akartak:
20 rész káliumoxalát,
1,5 rész ezüstnitrát,
100 rész desztillált víz;

2. ha fekete színű képet akartak:
10 rész káliumoxalát,
1,5 rész ezüstnitrát,
100 rész desztillált víz;

3. ha szépia színű képet akartak:
7 rész borax,
1,5 rész ezüstnitrát,
100 rész desztillált víz.

Ammóniákot mindhárom esetben annyit kellett az oldatokhoz önteni, hogy az oldat alján lévő seprő tökéletesen feloldódjon. Kizárólag házilag, fényképész műtermekben készítették, sem kézműipari, sem manufakturális gyártására nem került sor.
Egy másik recept szerint 50 ccm felforralt vízben 0,3 gr zselatint oldanak fel, majd
4 gr ferriamoniumcitrátot
0,6 gr ezüstnitrátot
0,8 gr borkősavat adnak az oldathoz.
A papírt ecsettel egyenletesen bevonják szárítják, napfényen exponálják. Direkt napon kb. 3 perc, szórt fényben 10 perc a másolási idő, de ezt tapasztalati úton minden érzékenyítés után ki kell próbálni. Ezt is vízben kell kidolgozni, mint a cianotípiát, majd nátriumtioszulfátban rögzíteni, mosni, szárítani. (Ezeket a recepteket még nem próbáltuk, ezért működésükről sem tudunk beszámolni.)
Méretei: Megegyeznek a cianotípiák méreteivel. Vizitkártyánál kisebbet még nem láttam, a legnagyobb sem volt 24 cm hosszabbik oldalúnál nagyobb.

Magyarországi használata: Veress Ferenc az egyetlen, akitől igazolhatóan fennmaradtak e technikával készült képek. A szakirodalom szerint dolgozott vele Téry Ödön is, akinek Kilátás a Bazilika kupolájának keresztjéről, A Komlóhegy Trencsén megyében és a Cukorsüveg a szádellői völgyben című képei az 1890-es budapesti műkedvelő fényképészeti kiállításon voltak láthatóak.
Gyakorisága, értéke: Kevés agnoszkált, meghatározott argentotípiával találkozhatunk a hazai köz- és magángyűjteményekben, ezért ritkaságértéke is van, túl a kép és a szerző kvalitásain.
Konzerválási feladatok: A kép stabilitása attól függ, mennyire sikerült eltávolítani belőle a redukálatlan vas(III)sókat. Lúgos környezetben elveszti színét, sárgásbarnává válik, ezért nem tartható pufferolt tasakokban. Erős fényre érzékeny, ezt kiállításkor figyelembe kell venni.

Irodalom:
[–]: Kallitypia. Fényképészeti Szemle, 1900. január, 19–20. o.;
[–]: Vas szépianyomatok. A Fény, 1907. 7. 191. o.

CIANOTÍPIA

Névvariánsok: Kéknyomat, kékkép; cyanotype, blueprint (ang.); Cyanotypie, Blaupause, Blaudruck (ném.)
Nyilvánosságra hozás időpontja: 1842. 1875-ig nem használták, a londoni Marion & Co. cég ekkor kezdett el preparált papírokat árulni amatőröknek, botanikai képek másolásához (Ferroprussiat vagy Blaues Verfahren néven).
Használata: Szélesebb körben csak az 1890-es évektől használták, egészen az 1950-es évekig.
Felfedezője: Sir John Herschel.
Anyaga: Leggyakrabban papír hordozóra kerül, de textil, selyem sem ritka. A képet fényérzékeny vassók adják, a zöld ferriammóniumcitrát sokkal fényérzékenyebb, mint a barna színű. A képet egy turnbullkék (vas(II)ferricianid) nevű vegyület alkotja. Kötőanyag csak a későbbi változatoknál fordul elő.
Jellegzetességei: Általában kötőanyag nélküli, nem ezüst alapú fényképészeti eljárás az elsők közül. Színe jellegzetesen kék, bár színezni is tudták, így barna, zöld és fekete változatai is ismertek. Az egyszerűbb eljárás kék alapon fehér vonalakat eredményez, de Joseph Pizzighelli leírása alapján fehér alapon kék vonalat is lehetett készíteni. Olcsó anyaga, egyszerű kidolgozása miatt a műkedvelők is használták, valamint tervrajzok korabeli fénymásolására alkalmazták. Rendkívül tartós. Felülete általában matt, a papír rostjai nem fedettek, ezért faktúrája jól látható. Az esetek nagy részében a képet hordozó papír és a kép felszíne azonos, s a kép hátulja és eleje egyforma papírszerkezetet mutat.
Csepp-próba: lúgra halványodik, savra erősödik, így pl. nátriumkarbonáttal halványítható, sósavval, kénsavval újrahívható.
A készítés módja: A oldat: 4,5 g vörösvérlúgsó 50 ccm desztillált vízben oldva. B oldat: 12,5 g ferriamoniumcitrát 50 ccm desztillált vízben oldva. A két oldatot külön-külön leszűrjük, majd sötétebb helyen összeöntjük, ismét leszűrjük, s egy óráig állni hagyjuk. (Minél hosszabban, annál érzékenyebb lesz az anyag). Az így képződött fényérzékeny oldatot jól enyvezett papírra széles ecsettel egyenletesen felkenjük, majd a szélüket enyves papírral leragasztva, megszárítjuk. (Mindezen műveletek elsötétített helységben, egy 40 wattos normál égő fényénél végezhetőek). Az érzékenyített papír zöldessárga színű, s száraz, sötét helyen napokig tárolható. Másolókeretben, napfényen exponáljuk, célszerű túlmásolni, amit időnként ellenőrizhetünk. A megvilágított részek szürkéskékre változnak. Az elkészült papírt folyóvízben mossuk mindaddig, míg sárga levet enged (Ekkor a fény érte helyeken keletkezett turnbullkék vízoldhatatlan, míg a fény nem érte helyekről a nem reagált vörösvérlúgsó és ferriammóniumcitrát kioldódik). Az árnyalatok elmélyítésére 1:20 hígítású sósavban 1–2 mp-ig áztathatjuk, leöblítjük, majd szárítjuk az ismert módszerrel, szélein enyvezett papírcsíkkal körberagasztva. (Ez a recept kipróbált, ha a leírásnak megfelelően járunk el, garantáltan működik.)

Egy másik recept szerint ferriamóniumcitrát vizes oldatát (60 ccm desztillált vízben 25 gr ferriamóniumcitrát) és vörösvérlúgsó oldatát (60 ccm desztillált vízben 1 gr vérlúgsó) sötétben elegyítik 3:20 arányban, leszűrik, állni hagyják, majd ecsettel, úsztatással felviszik a papír felületére. Innen az eljárás megegyezik a fent ismertetettel.
Méretei: Vizitkártya mérettől a 30x40 cm-ig, de extra méretek is előfordulnak, akár több méteres nagyságig is.
Magyarországi használata: 1870–1930 között. Veress Ferenctől több cianotípia is fennmaradt. Városképeket, családi fotókat készített papírra és vászonra Tafner Vidor, aki saját kísérletei alapján kombinálta a cianotípiát és a guminyomást, s eljárásának a cianokromotípia nevet adta. A gyűjteményekben viszonylag sok jelzetlen, ismeretlen szerzőtől származó cianotípia található.
Újabban ismét terjedőben van a kreatív fotográfusok körében. Vékás Magdolna, Horváth Ernő, Kerekes Gábor is készít ilyen képeket, az eljárást a gödöllői fotótechnika-történeti táborban is oktattuk 1983-tól.
Gyakorisága, értéke: A nagyméretű, érdekes témájú, korai cianotípiák különleges értéket képeznek. Műszaki rajzot viszont százezerszámra sokszorosítottak ezzel a technikával, s az amatőrök is használták. Ezeknek inkább csak kurriozitásuk adhat értéket.
Konzerválási feladatok: Tartós anyag. Pufferolt papírból készült tartó nem alkalmas a a tárolására.

Irodalom:
Colbert J. Albert: Építészeti rajzok reproductiója. Ford.: Szilágyi Károly. Fényképészeti Lapok, 1888. 5. 76–77. o.;
F. Schmidt: A gyakorlati fotografozás kézikönyve. Budapest, 1897. 265–268. o.;
[–]: Rapid cyanotyp papiros. Fényképészeti Szemle, 1903. november, 230. o.;
Szeghalmi Gyula: Amatőr fényképészek könyve. Budapest, 1906. 205–207. o.;
[–]: Kéknyomás vászonra. Az Amatőr foto almanachja, 1908. 127. o.;
dr. Tafner Vidor: A cyanotypiáról. A művészi fényképezés évkönyve, 1911–1912. 1. o.;
dr. Tafner Vidor: A cianokromotípia. A Fény, 1915. 75. o.;
Kristek Pál: Kék képek készítése. Fotóélet, 1940. 1. 22. o.;
Tesléry László: Kék színezés. Fotóélet, 1940. 2. 36. o.;
Larry Schaaf: Anna Atkins' Cyanotypes. History of Photography, 1982. április, 151–172. o.

[ Forrás: http://fotomult.c3.hu/ ]

---

Helyszín:
1065 Budapest, Nagymező u. 20.,
Mai Manó Ház, Napfényműterem

---