Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban
Korábbi kiállítások


Mai Manó Galéria („Kis Manó”)

meghosszabbítva Érmezei Lili Zoé
Intim

Kurátor: Csizek Gabriella

Megtekinthető:
2013. október 31. – 2014. február 2.

minden hétköznap 14-19 óra között,
hétvégén 11-19 óra között.


A Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója és a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház által közösen szervezett Nemzetközi Fotóporta portfólió konzultáció legsikeresebb résztvevője minden évben bemutatkozási lehetőséget kap a Mai Manó Galériában. 2012-es díjazott Érmezei Lili Zoé volt. Intim című sorozatát 2013-ban mutatjuk be.




„Intim című sorozatom képeit egy vak fiúval közösen készítettem. Szememet becsukva, 'vakon' fényképeztem, alkotótársam volt vezetőm a látás nélküli világban. Arra kértem, hogy vezessen be egy általam ismeretlen, sosem látott térbe, az ő személyes terébe és segítsen felfedezni azt, a látás eszköze nélkül. Fantasztikus élmény volt számomra, ahogy a születése óta vak fiú a kezemet fogva, biztonságot adva ismertette meg velem az ő világát és az abban rejlő fényeket. A látás helyett a tapintás segítette a komponálást. Egymás fotózása mindkettőnk számára egy új megismerés és tapasztalás volt, a másik világába való betekintés.”

Érmezei Lili Zoé




Érmezei Lili Zoé sorozataiban mindig személyes, bizalomra épülő szituációkban megjelenő emberek között meglévő határokat, azok elmozdulásait, feloldódásait és jelentéseit vizsgálja. A helyzeteknek egy-egy konvencionális alkotóelemét változtatja meg, vagy magát a személyt választja úgy, hogy váratlan és merész vállalkozás részesei lehessünk. Eltérít bennünket a megszokottól, hogy újra ránézhessünk arra, amit már ismerni vélünk.

Intim című sorozatában egy születésétől fogva nem látó fiú kézfogásának biztonságával indulhatunk el, hogy az ebben a folyamatban megismert Érmezei Lili Zoét és magát a fiút is láthassuk a közösen bejárt láthatatlan és láthatóvá tett világban. A folyamat során a lehetetlen határát is kijelölve kérdéseket fogalmaz meg képeiben: Aki lát az tud-e nem látni? Aki sosem látta a világot, milyen mintára építi belső képeit? A tapintás, az érintés milyen világismerethez vezet? Mennyit finomodva, erősödve válik meghatározóvá az egyik érzékelési mód a másik hiánya okán?

Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora

 

 

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Főoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum