Magyar Fotográfusok Háza a Mai Manó Házban


2005-ben a Mai Manó Házban is elindult az a múzeumkommunikációs program, amelyen a résztvevők nemcsak a történeti és kortárs fotóművészettel találkozhatnak, ismerkedhetnek meg elmélyültebben, hanem az így megszerzett tudás ismeretében saját alkotásokat is létrehozhatnak. A beszélgetés mellett különféle vizuális technikákat, módszereket sajátíthatnak el, így közelebb kerülhetnek a kiállított művekhez, a művészek elképzeléséhez, gondolatmenetéhez. Nyitottabbá, fogékonyabbá válnak a képzőművészetekre, ez azért is igen lényeges, mert iskolai keretek között – elsősorban időhiány miatt – nem sok hangsúlyt fektetnek a jelenkor vizuális művészetére. Magyarországon ma a legtöbb család használ fényképezőgépet, viszont a képkészítéshez szükséges technikai és elméleti ismeretekkel nem rendelkezik. A fotográfiával való foglalkozásokat azért tartjuk fontosnak, mert az iskolákban a szavakat megtanuljuk olvasni, de a képeket nem. Programjainkkal magabiztossá szeretnénk tenni a képek komponálását és egyúttal biztosítani a tudatos viszonyulást a fotográfiakészítéshez.

A Képíró-képolvasó hétvégék programjait
a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti Kollégiuma támogatja


NKA


2014


2014. november 15-16., 11:00-19:00
XLIX. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban – Camera Obscura
Architektúra workshop Molnár Zoltán fotográfus vezetésével 



2014. május 17-18., 11:00-19:00
XLVIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban – Camera Obscura
Telek Balázs Balogh Rudolf-díjas fotográfus, képzőművész vezetésével, téma a Camera Obscura, elméleti-gyakorlati bemutatóval
Építs fényképezőgépet, fotózz vele, majd hívd elő a képeidet!



2014. április 26-27., 11:00-19:00
XLVII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban – Camera Obscura
Telek Balázs Balogh Rudolf-díjas fotográfus, képzőművész vezetésével, téma a Camera Obscura, elméleti-gyakorlati bemutatóval
Építs fényképezőgépet, fotózz vele, majd hívd elő a képeidet!



2014. március 1-2. 11:00-18:00
XLVI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban – Fotogram
Gyulai Bence Márton fotóbetyár vezetésével, téma a digitális fényképezés, elméleti-gyakorlati bemutatóval



2014. február 1-2. 11:00-18:00
XLV. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban – Fotogram
Gyulai Bence Márton fotóbetyár vezetésével, téma a digitális fényképezés, elméleti-gyakorlati bemutatóval


2013


2013. október 19-20. 11:00-15:00
XLIV. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban – Fotogram
Frankl Aliona fotóművész vezetésével



2013. május 25-26.
XLIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban – Régi fotókészítési eljárások
(cianotípia, argentotípia és olajnyomás)
Vékás Magdolna Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével



2013. április 27-28. 11:00-19:00
XLII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban – Camera Obscura
Építs fényképezőgépet, fotózz vele, majd hívd elő a képeidet!
Telek Balázs Balogh Rudolf díjas fotográfus, képzőművész vezetésével



2013. február 16-17. 11:00-19:00
XLI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Telek Balázs Balogh Rudolf díjas fotográfus, képzőművész
Téma: Camera Obscura – Építs fényképezőgépet, fotózz vele, majd hívd elő a képeidet!



2012


2012. november 24-25.
XL. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Szilágyi Lenke vezetésével
Téma: A digitális fotó újfajta kreatív lehetőségei



2012. október 6-7.
XXXIX. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Eifert János fotóművész vezetésével
Téma: Portré- és emberfényképezés valamint tánc- és mozgásfényképezés (modellel)



2012. április 28.
XXXVIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Telek Balázs, Balogh Rudolf díjas fotográfus, képzőművész vezetésével
Téma: Camera Obscura



2012. március 24-25. 11:00-15:00
XXXVII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
A Képíró-képolvasó hétvége előadója Frankl Aliona
Témája a fotogram



2012. február 18. 11:00-16:00
XXXVI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Különleges Valentin-napi WORKSHOP pároknak…
hogy áramoljon a SZERETET!– workshop 5 órában, elméleti-gyakorlati bemutatóval,
Baricz Kati fotográfus vezetésével


2012. január 21. 11:00-15:00
XXXV. Képíró-képolvasó hétvége és
NEKEM21 a Mai Manó Házban
Nem véletlen képek (hagyományos modelles fotográfia)
A fények rejtélyei és a tudatos képszerkesztés
workshop 4 órában, elméleti-gyakorlati bemutatóval, Baricz Kati fotográfus vezetésével



2011


2011. december 10-11.
XXXIV. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Archaikus technikák elméletben és gyakorlatban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével



2011. október 8-9.
XXXIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Gyulai Bence Márton fotográfus vezetésével. Téma: Digitális fényképezés
elméleti és gyakorlati bemutatóval



2011. április 9-10.
XXXII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Váczi Kristóf vezetésével. Téma: LOMOGRÁFIA



2011. február 19-20. 11:00-18.00
XXXI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Baricz Kati fotóművész vezetésével. Téma: Portréfényképezés



2010


2010. november 13-14. 11:00-19:00
XXX. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Laczkó Péter vándorfotográfus vezetésével. Téma: Camera Obscura



2010. november 6-7. 11:00-19:00
XXIX. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Laczkó Péter vándorfotográfus vezetésével. Téma: Camera Obscura


2010. október 2-3. 11:00-19:00
XXVIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével


2010. április 24-25. 11:00-18.00
XXVII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Molnár Zoltán fotográfus vezetésével
A sztereófényképezés rejtelmei


2010. március 20-21. 11:00-19:00
XXVI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével



2009

2009. május 09-10. 11:00 - 19:00
XXV. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével


2009. április 25-26. 11:00 - 19:00
XXIV. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Illés Barna - MASZK: Az új individuum


2009. március 21-22. 11:00-19:00
XXIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével


2009. február 14-15. 11:00-19:00
XXII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével



2008

2008. november 15-16.
XXI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Telek Balázs, Balogh Rudolf díjas fotográfus, képzőművész vezetésével
A Camera Obscura jegyében


2008. június 14-15.
XX. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Bölcskey Miklós képzőművész vezetésével
Téma: Camera Obscura


2008. április 19-20.
XIX. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével
Régi fotóeljárások elméletben és gyakorlatban


2008. március 22., szombat 11:00-19:00
XVIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Illés Barna: Parafrázis a kortárs képzőművészetben


2008. március 08., szombat 11:00-19:00
XVII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Telek Balázs: A digitális képalkotás és a képtorzítás, anamorfikus kép létrehozásának lehetőségei


2008. január 26-27.
XVI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével



2007

2007. szeptember 29-30.
XV. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Turay Balázs: Épületfényképézés a Mai Manó Ház tereiben
fotográfiai workshop program


2007. augusztus 25-26.
XIV. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Telek Balázs: A digitális képalkotás hétvégéje
fotográfiai workshop program


2007. június 30. - július 01.
XIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Illés Barna: Mozgásábrázolás a fotográfiában


2007. május 26-27.
XII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével


2007. március 24-25.
XI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével


2007. február 10-11.
X. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Illés Barna: A fotogram mátrixa - fotótörténeti előadás és fotogram készítés



2006

2006. december 9.
XI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Zalka Imre vándorfotográfussal


2006.
VIII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Múzeumkommunikációs foglalkozások gyerekeknek Szabics Ágnessel


2006. július 25-26. (4-4 óra)
VII. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Gajdos Viktória fotográfus vezetésével
Fotogram-program


2006. június 10.
VI. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Vékás Magdolna, Balogh Rudolf díjas fotóművész vezetésével


2006. február 17-18.
V. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Bajtai Lajos előadásai és bemutatói


2006. március 25-26. (4-4 óra)
IV. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Gajdos Viktória fotográfus vezetésével
Fotogram-program



2005

2005. december 11.
III. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Zalka Imre vándorfotográfussal


2005. december 10.
II. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Kassay Róbert fotográfus vezetésével (elmélet és gyakorlat)


2005. november 26-27.
I. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Turay Balázs vezetésével


 

 

 

 

 

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu

Főoldal :: © 2002 Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház :: Impresszum