Halas István Páros Páratlan 2004. 06. 18.- 07. 18. Megnyitó: 2004. június 17. csütörtök 18.00 A kiállítást megnyitja: Jean-Louis Godefroid, Az Espace Photographique Contretype igazgatója, Brüsszel és Konrád György iró
«« vissza

Páros páratlan?

Festő, aki fényképezőgépet és fényérzékeny anyagot használ.
Gondolkodó, aki tudatosan, magát ezt a folyamatot teszi képpé és költő, aki érzéseit, tűnődéseit, álmait találja meg a világ dolgai között.
Minkával és macival - világot teremtő – apa.
Aztán meg utazó is. Aki elindulni, úton lenni, megérkezni, de legfőképpen ott lenni szeret.

Megannyi más is még.

Fénykép-készítő is, aki a Kép-Találók közé tartozik.

Mintha lába előtt heverne megannyi, színek, formák és fények kompozícióba - önként - rendezendő halmaza. O meg csak felemeli, felveszi.
Ilyenek a kép-gyűjtők. O is. Jön - kis táskájával – lehet álcaként a fényképezőgép is- és összegyűjti, példának okáért Brüsszelben a tovatűnő íveket, falsíkokat a térben, épületrészletek dialógusát, a lámpák narancssárga fényét körülölelő szürkéskék belga égszínkéket.

Persze mindez másképp van, - ha maci is utazik, és meseüzenet születik kislányának.

Mit gondolsz, mi a fotó?
Folyamatosan változó szubjektív megfogalmazása, mechanikus - vizuális összegzése a világnak két dimenzióban. Üzenet, vélemény, tükör és remény.

Miért a remény?
Alkotás remény nélkül? Mostanában hiányoznak ezek az egyszerű kijelentések, hogy mi jó, mi nem, mit érdemes ...

Szerinted mikor és mitől jó egy kép?
Talán akkor jó, ha térben és időben rendben van. Gondolati, tartalmi és formai arányai vannak rendben. Ha működik. Legalábbis első körben a számomra. IMPAIR/PÁRATLAN A második kör az már nem az enyém. PAIR/PÁROS

Gyakran használsz két negatív kockát alapul, ami aztán egy képként kerül a néző elé.
Mi ennek az oka?
Egy hosszú kísérlet valamelyik állomása. A 80-as évek sokképes tablói után, a négy darab tizenkétszer egymásra exponált felvételből álló kép-szonettek következtek. Aztán 1995-ben véletlenül találtam, két egymás utáni kockát egy kontakton, amit együtt láttam azonnal, valami különös rímet találtam a két felvétel egymásrautaltságában.
Elkezdtem így is gondolkodni a képeimben, párosan.
Az egyik felvétel gyakran a Helyről, a környezet egy részéről, a tér szerkezetéről szól, míg a másik, a nagyon személyes, a belső, az érzelmi viszonyt rögzítő.

Érdekel a két kép közötti kölcsönhatás, a jelentések folyamatos változása, játéka.

A kiállítás címe is pair impair. Ezért?
Mindenben érzek egyfajta kettősséget, párhuzamosságot. Páros. A véletlen és a kiszámítottság, a racionális és az emocionális kölcsönös játékában próbálom kitalálni a következő lépést. Ez a megközelítés és gondolkozás érvényes Brüsszelben készült nem páros képeimre is.

Milyennek láttad, ismerted meg a várost?
Páratlannak. Brüsszel abszurd város, majdnem Kelet-Európa. Sok-sok ellentmondással, anakronizmussal, amelyek nem kioltják, hanem erősítik egymást. Nincs folyója, de néha érezni a szél illatában a tengert.
Megéreztem a szürrealizmus realizmusát. Magritte egyszerűen azt festette, amit látott. Csak mi gondoljuk, hogy azt, amit képzelt.
És a parkok, a házak mögött rejtőző rengeteg zöld, meg a szökőkutak …, az épületek sokfélesége és közben teljes összhangja, előtte elképzelhetetlen volt számomra.

Mivel készültél az utazás előtt?
Gondolatban, így előbb is érkeztem, mint a valóságban. De nem voltak, nincsenek prekoncepcióim. Képeimben ugyanazt a teret építgetem folyamatosan évek óta, keresem a részleteit, kellékeit. Néha úgy tűnik, találtam valamit, ami jellegzetes és erősen köthető egy-egy helyhez, de ez mindig csak később derül ki számomra. Hagyom, hogy a város megmutassa nekem magából azt, amit akar.
Aztán meg én azt, amit találtam.

Csizek Gabriella
Budapest, 2004. január