Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjasok beszámoló kiállítása Barakonyi Szabolcs, Erdei Krisztina, Gárdi Balázs, Szász Lilla A kiállítást megnyitja Somogyi Zsófia művészettörténész Megtekinthető: 2006. 02. 24. - 03. 19. minden hétköznap 14-19 óra között, hétvégén és ünnepnap 11-19 óra között
Somogyi Zsófia megnyitója Barakonyi Szabolcs »»     Erdei Krisztina »»     Gárdi Balázs »»     Szász Lilla »» Kemenesi Zsuzsanna: A Pécsi József ösztöndíjon innen és túl

Pécsi József Fotográfiai Ösztöndíj 2006

Kedves Megjelentek!

„…bizonyos gondolatok elsöprő lendülettel törnek be szellemi tájainkra. Egyik pillanatról a másikra rengeteg alapvető problémát oldanak meg, ami szinte azzal kecsegtet bennünket, hogy valamennyit megoldják, valamennyi homályos ügyet tisztáznak. … Ám ha már megismerkedtünk az új gondolattal, s az elméleti fogalmaink tárházának részévé vált, várakozásaink lassan egyensúlyba jutnak tényleges felhasználási lehetőségeivel – a népszerűségnek ezzel vége is szakad. Néhány rajongó még mindig benne látja a kulcsot az egész világegyetemhez, a józanabb gondolkodók viszont egy idő után nekilátnak megoldani azokat a problémákat, amelyeket a kérdéses gondolat valóban felvetett. Megpróbálják alkalmazni, kiterjesztik olyan területekre, amelyeken alkalmazható, és amelyekre ki lehet terjeszteni Ugyanakkor megállnak annál a határnál, amelyen túl már nem alkalmazható, és ahová már nem terjeszthető ki érvénye.”

Clifford Geertz Sűrű leírás című tanulmánya, melynek bevezető sorait részletekben idéztük, a kultúra fogalma körüli „fogalmi mocsarat” kívánja tisztázni, s „méretre igazítani”. Ha gondolatait kicsit szabadon kezeljük, rögtön alkalmazhatóak, mint analógiák és mint ellentétek a művészet területének egy jelenségére is. Konkrétan az új műfajok, addig nem létező technikák feltűnéséréről van szó: sok-sok példa mutatja, hogy üstökösként robbanhatnak be a művészet egére, óriási lelkesedés és érdeklődés övezi őket, kezdetben akár minden addigit felülírnak. Majd a helyükre kerülnek, a MÛVÉSZET nevű kisgömböc benyeli őket, s részévé válnak a szisztémának. Ahogy ez történt egy sor új irányzattal, izmussal is. A rendszer úgy bírkózott meg az új paradigmákat, új világlátást követelő és megvalósító művészetekkel, hogy piedesztálra helyezte őket S a probléma ezzel látszólag meg is oldódott.
De térjünk vissza a műfajokra, hiszen mai kiállításunk alap-műfajára, a fotóra is érvényesek Geertz gondolatai. Legalábbis részben. Hiszen pontosan tudjuk, mi mindent vártak a fotográfiától kezdetben, mi mindent, és mi mindent nem gondoltak róla eleinte, tegyük hozzá, sokan most sem. Abban viszont nincs rokonság a tudományos fogalmak és a fotó között, hogy, legalábbis mára, megleltük volna alkalmazásának határait, s, hogy magamnak is ellent mondjak, ezt a műfajt még nem emésztette meg a művészet rendszere. Talán nehezebb a fotó helyzete, sokat módosult a képalkotás módja, lehetőségei, körülményei, de azt hiszem, még nem vagyunk a végén. Hiszen a fotós egy egész sor dolgot tehet, s mi hiszünk neki, hogy ez is része a látható, vagy éppen nem látható világnak. Akár fekete-fehérben is fotózhat, a két színt egészen változatos minőségű felületekké alakítva, a távoli vidékek embereit, tájait érzékeny, néhol szinte geometrikus rendben, saját ritmusukból kiindulva, saját rituáléiknak, cselekvéseinek megfelelően, saját kultúrájuk szövetében megjelenő, de csak az utazó szemével átlátható struktúrákban. Akár fotózhat erős, harsány színekben, eredetileg filmes technikát alkalmazva a magyar vidéki élet portretizálásra, s választhat ehhez akár egy nagyon konkrét, és, tegyük hozzá, nem kevésbé humoros vezérfonalat, s ábrázolhatja az embereket és helyzeteiket egyszerre kifejezetten esztétikus, ugyanakkor nem ítélkezően, de mégis leplet lerántó módon. De akár közösen is dolgozhat modelljeivel, akiket egy meghatározott tematika alapján választ ki, s az alaptémán való gondolkodás nyomán közösen hozhatják létre a portrékat – emberekét, s azon keresztül élethelyzetekét, megítélésekét, s megítéltetettségekét egyaránt. De fényképezhet akár úgy is, mintha a véletlen alakítaná a műveket, mintha privátfotót készítene – csak éppen nagyon is nem azt készít, fotóinak tárgyai lehetnek hétköznapiak – kicsit megcsavarva a helyzetet, humorral, vagy olyan látásmóddal, amelyek finoman álomszerűvé, szürreálissá varázsolják, amit látunk.
S lehetnek e fotósok akár a szcénából kiemeltek, egy neves fotográfusról elnevezett, fontos célokkal működő ösztöndíj díjazottjai.
És mit tesz Isten, most éppen azok is. Gárdi Balázs, Barakonyi Szabolcs, Szász Lilla, és Erdei Krisztina számolnak be éppen arról, hogy e kitüntetés, e kiválasztottság fényében hogyan is alkotnak. És arról is, hogy mi mindent lehet még gondolni a világról. És mi kérdés nélkül elhisszük nekik, amit mutatnak. Hogy ez is a miénk. És, hogy még nincs vége.
Jó tárlatnézést kívánok!

szs

Pécsi József Fotográfiai Ösztöndíj 2006

A kulturális tárca 1991 óta hirdet pályázatot a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj elnyerésére fiatal fotográfusok számára. A két vagy három évre odaítélt ösztöndíj célja, hogy segítse a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek alkotóinak a pályáját, művészi fejlődését. Amikor az alapító az új ösztöndíj névadójául Pécsi Józsefet választotta, tisztelegni kívánt a mester emléke előtt, egyúttal példaképként kívánta állítani Pécsi József mesterségbeli tudását, műfaji sokoldalúságát, hagyományos és modern stíluselemeket ötvöző művészetét a fotográfiával alkotó módon és élethivatásként foglalkozni akaró fiatalok elé.

2006-ban a Pécsi József Ösztöndíjakat a következő pályázók nyerték el:

Harmadik évre
Erdei Krisztina · Gárdi Balázs

Második évre
Barakonyi Szabolcs · Dezső Tamás · Fabricius Anna · László Gergely

Első évre
Hermann Ildikó · Kovalovszky Dániel · Magyar Ádám · Németh Dániel · Surányi Miklós · Tóth Szilvia