George Eastman Terem

(A máma elhunyt Kerekes Gábor emlékének ajánlva)

A teremtéshez nem kellettek emberek, megkozkáztatom, élőlények sem. A teremtés magasztossága milyen rémisztő
a maga embernélküliségében. Követeljük a helyünket benne, de riadtan saját elmúlásunkkal találkozunk. Az értelem értelme értelmetlen.
Meghúzódnak körben ezek a nyugtalanító kis ügyek, mint fogak között a maradék a vasárnapi ebéd után.
De most (mi) még előtte vagyunk az azutánnak.

EGY
1859. november 24-én Charles Darwin néven megjelentetek egy könyvet melynek a Fajok eredete címet adom. Könyvem nagy hatással van nemcsak a tudományos közösségre, hanem a világ egészére is. Halálomig, a könyv végül hat kiadást él meg, mindegyike máig beszerezhető, és hozzáférhető az interneten. Odadadó követőim, darvin-online címen, oldalt működtetnek. Itt egyesével, könyvem minden kiadásának minden egyes lapja – beleértve a teljesen üres oldalakat is –, gondosan megtalálható. Végigtekintve ezen az egészen, jobbnak láttam, ezen üres lapokat az összes kiadásban összeszednem és egymás mellé rendeznem.

KETTŐ
Nem emlékszem, mikor és ki mesélte: aki egy nyári délután hosszasan fényképez egy kikötő hajót. Kevés fény kerül a gépbe, pedig szikrázó nyáridő van, a felvétel eltart hosszú percekig. A hajó ezalatt kiköt, sokan le- és felszálnak. Ők továbbhajóznak, a leszállók elsétálnak. De később, az előhívott filmen egyikük sem látszott. Az a sok jövő-menő fel-leszáló ember valahogy felolvadt az időben. A képen egyedül a hajó maradt, ahogy elmenőben.
Magam is kedvet kaptam effélékhez. Nézőkkel teli mozikban hagyok órákig készülni képeket, épp olyan hosszan, ameddig a film fut. Azokon sem látszik senki ember.

HÁROM
Különböző terveimmel nagy hatással vagyok saját magamra.

NÉGY
2007. Hamburgban járok, egy kiállítótérben. A padlón, egy faltól-falig medencében fekete olaj. Egy szétterülő, mélységesen nyugodt, rezzenéstelenül néma, idő nélküli fekete hártya. Fény csak a tetőablakból érkezik. Annak visszatükröződése válik az olajban magává a műtárggyá. Rájövök, hogy a műtárgyak megvilágítása minden művészeti megnyilatkozás elemi és anyagtalan feltétele. A világítás alakítja és befolyásolja a hatást és a befogadást. Módszeresen gyűjteni kezdem a helyszíneket, ahol a végtelenből közeledő, változatos anyagú és korú, üvegen átszüremlő természetes fény kerül kiállított műtárgyakra.
Később a mesterséges fényforrásokat is hozzáveszem.
Leszámolok a művekkel, helyettük a művészet tere érdekel. A paradoxon, hogy az erről készült fényképeim majd galériák falaira kerülnek vissza, nem riaszt, inkább acéloz.

HÁROM
2008-ban itt, ahol most éppen állok, tőlem pár méterre innen, megismerkedem Czigány Ákossal, ülünk. Nézegetjük együtt a képeit, amit gondosan elrendezett egy lapozókönyvben. Nem mutatom, de azonnal észreveszem, hogy a Darwin-féle könyvből összegyűjtött üres oldalak mind nála vannak.
Más képek, amiket még mutogat, mindegyike felfelé nézve készült.

KETTŐ….
….ezertizenhárom. Debrecen-Modem-Tokyo.
Átvezetem magamat ismerős és ismeretlen helyszíneken, közben csak a mennyezetet nézhetem. Részt veszek zajos és nyilvános eseményeken, sok ember nyüzsög körülöttem, de a képeimbe zárt némaság miatt vállatan süket vagyok. Én egy ilyen világra vágyom, ahol a fény a világosság, és a tisztító értelem.

EGY
2014. április 17., kábé 18 óra.
Zavartan állok itt. Pengeéles professzionalizmussal elkészített képek között. Valami tiszeteletet parancsoló, végtelen elhivatottság vezeti szemünket bennük felfelé. Így csak ébredni vagy meghalni szeretünk.
Ha majd elbukok, és kis szerencsém marad, a legutolsó tekintetem is felfelé esik majd. Éppen úgy, ahogy itt.

Gerhes Gábor 2014. április 16. szerda. Budapest