André Kertész Terem

Lakatos Erika vegyes technikával készült képein fotórészleteket, grafikus és festett elemeket, számítógépes grafikai megoldásokat montíroz egybe. Képi világa, és az alkotások hangulata fragmentumaiban és esszenciájában őrzi a roma identitás lenyomatait, amelyek a művész személyes élményein, családtagjai portréin, és legkedvesebb tárgyain keresztül, mint személyes élmény és tudás bontakoznak ki a képeken.

A polariodok és digitális fotók vegyestechnika-montázsa, és kollázsa, a torzóként töredékesen hagyott alkotások, a kortárs témaválasztás, a kétszeres kisebbségi pozíció, amelyből a művész megszólítja a nézőt, rendhagyó és friss művészeti jelenség az európai kortárs fotográfiában. Ez a tendencia lerombolja a roma művészetről alkotott negatív sztereotípiákat, experimentális, újító és friss hang, amely figyelmet követel magának. Lakatos művészete kiváló példa arra, hogy a roma kultúra és művészet a fejlődő technológiákat használja kulturális, politikai és esztétikai lehetőségeinek feltárására. A fizikai apparátus (reprezentációs tér, hely, épület, és tárgyak) hiányában jelentek meg, és tűnnek hatékony alternatívának az új médiumok a roma művészetben.

Az alkotó bátran hanyagolja el a roma művésszel szembeni elvárásokat. Abból a fiatal generációk által elfogadott pozícióból szól, melynek meggyőződése, hogy lehetséges (esztétikai és politikai) küzdelmet vívni a képek szintjén, és hogy ez az a domain - a vizuális ábrázolás- ahol új etikát lehet artikulálni? Én magam is osztom ezt az elképzelést.... Lehet, hogy tévesen? ... Lakatos Erika roma ikonok című munkái arra inspiráltak, hogy közelebbről tanulmányozzam, hogy J.T. Mitchell a képek és az ikonológia nemzetközileg elismert szakértője szerint mit jelentenek a képek, az ikonok, és hogyan reprezentál(hat)nak a képek kisebbségeket? ¹ Mitchell a What Do Pictures Really Want című, 1996-ban megjelent tanulmányában, azt sugallja, hogy a szkópikus rezsimeket újra és újra meg lehet dönteni anélkül, hogy a vizuális vagy a politikai kultúrán bárminemű látható hatást érnénk el. Hangsúlyozza, hogy "a képek gyengébbek, mint gondolnánk", pontosan ezért lett a Mitchell-i fő kérdés ahelyett, hogy mit tesznek, vagy mit akarnak a képek az, hogy mi a kép (vágya)? Ez a kérdés számunkra azért fontos mert a hangsúly, áttevődik a hatalom pozíciójáról (power) a szubaltern (desire) pozíciójára a képek kontextusában. Mitchell kutatásában, és az én Lakatos Erika ikonjait elemző tudományos kalandomban is a domináns hatalom kutatása helyett a szubaltern szóra bírása lett a cél. Mitchell a feminista kritika alapkérdését a "what do women want?"-ot adaptálja, melyet Franz Fanon is használt: "Mi (vagy mit akar) a fekete ember?" (What does the black man want?)". Ezzel a kérdéssel, egy mondatban, újraegyeztette és egybeolvasztotta az ember és a fekete fogalmát. Mitchell a képek kutatását így afelé irányítja, hogy mit akarhat, mire vágyik a "tárgy", azaz az alárendelt másik. Véleményem szerint, Lakatos Erika, roma nőket, és a roma képeket analizáló, bemutató majd reprezentáló munkái ugyanezt kutatják, azaz azt a kérdést feszegetik Mit akar a roma nő? Mit akar a roma? Az az szóra bírható -e a roma szubaltern?

A romákat lealacsonyító képek elárasztják a hétköznapokat, pont ezért van óriási szükség új, illetve másként működő képekre. A legtöbb romákat ábrázoló hagyományos kép ideológiai manipuláció ügynöke, melyek kárt tesznek az emberekben, úgy működnek, mint a pornográf képek, amelyek Catherine MacKinnon² értelmezésében nem az erőszak egyszerű megjelenítései, hanem ők maguk a tett, az erőszakos degradáció.

Amikor Fanon a négerségről ír "megtestesülő átoknak" ("corporeal malediction") nevezi azt a jelenséget, ami a "Look a Negro" vizuális találkozás pillanatában fogalmazódik meg.³ A modernitás közép-európai panoptikus rezsimjében a "cigányok" lettek Nyugat-Európa afrikai és ázsiai "primitívjeinek"⁴ a "pandant"-jai. Bár egyenlőre további kutatást igényel annak vizsgálata, hogy miképp szexualizálódik és feminizálódik a "fekete" test az európai modernitásban, a képek archeológiáját vizsgálva az azonban egyértelmű, hogy a közép-európai társadalmak létrehozzák a maguk saját "feketeségét" "vad" csoportokon és individuumokon, távoli és közeli kolóniáikon keresztül. Lakatos Erika munkáinak különlegessége részben abban rejlik, ahogy képes a fotó műfajában dolgozni úgy, hogy szakít a magyar kultúrában oly erős roma szociofotó, szegénységábrázolás és romantika hagyományával, mely a romákat sztereotípiák mentén az egzoticizmus jegyében tárgyiasítják.

A szubaltern vágyainak feltárása egy olyan terület, amely felé természetes módon fordulnak azok az emberek, akik diszkriminált közösségek tagjai, így természetes kutatás terület egy roma kortárs művész számára is. Az európai tudományos közeg azonban megkérdőjelezi, a "kolonizált" roma kisebbség létezését, és amellett érvel, hogy a dél és közép- kelet-európai régió, ahol a roma kisebbségi népesség többsége él történelmileg és strukturálisan is különbözik a Nyugattól. A fehérnek lenniség (whiteness) és a faji kutatások elméletei segítenek a roma emancipáció komplexitásainak megértésében. A posztkoloniális teoretikai keret így fontos eszköz, és analitikai lehetőség a megkülönböztető európai társadalmi, gazdasági és politikai hierarchia leleplezésében. A romákkal kapcsolatban a kolonializmust úgy kell értenünk, mint a többség stratégiáit annak érdekében, hogy fenntartsa az asszimetrikus relációkat a gazdasági és a politikai hatalomban. (abban az értelemben, ahogy Edward Said beszél az "Orientalizmus'-ról, mint olyan különböző stratégiák alkalmazása, amelyek közös eredménye a nyugatiak felsőbbrendű pozíciója a "keletiekkel" szemben.

Amennyiben a posztkoloniális teoretikai keret nélkül próbáljuk leírni az európai romák jelenlegi helyzetét, amit konzerválunk az a "cigánykérdés" vagyis a "Gypsy problem'- ez az a diskurzus, amely úgy építi fel a romák által megélt problémákat (mint például a munkanélküliség, a szegénység, és a társadalmi kirekesztés más manifesztációi) mint saját cigány kultúrájuk eszencializált melléktermékét.⁵ A romák behelyezése a poszt-koloniális domainbe, megkérdőjelezi ezt a fajta leírást, azzal, hogy az európai rasszizmust és a romák ellen irányuló diszkriminációt tekinti a romákat súlytó problémák gyökerének.

Szeretném felhívni a figyelmet arra a problémára, hogy a Lakatos Erika, a kortárs nőművész akcióit, média szerepléseit és performanszait mindezidáig nem tekintettük művészi oevre-je integráns részének, és egyben arra, hogy a roma kultúra kritikai kutatását nagymértékben meghatározza, limitálja és sok esetben eltéríti a többség elvárása.

Lakatos Erika roma művész. Roma kortárs művésznek lenni pedig kétélű kard. A roma nőművész tevékenysége a művészeti kánonon kívülálló, némileg elszigetelt jelenség. Ugyanakkor a rendszerhez viszonyítva belső egység, mint inkoherencia, fenyegetés vagy a szisztematikus működést akadályozó elem jelenik meg a (művészeti, politikai, akadémiai) rendszerben. Lakatos Erika művészete a körül a kérdés körül szerveződik, hogy hogyan nyerhet látható pozíciót ebben a rendszerben? -és ha már ezt elérte, hogyan tudja átírni a domináns diskurzust. Tökéletesen érti, és már a karrierje kezdetekor is értette, hogy hogyan és milyen legitimizációs folyamatok mentén működik a művészeti rendszer, és folyamatosan bizonyítja, hogy teljes mértékben tudatosan építi kortárs művészi karrierjét. Ebben az értelemben Lakatos Erika női (illetve feminista) működési stratégiát alkalmaz. A roma ikonok is azt a folyamatot engedik felszínre gyöngyözni, ahogyan az alkotó saját gender identitásán szűri át meghatározó emlékeit, gondolatait és ebből a női esszenciából bontakozik ki jellegzetesen összetett képzőművészeti tevékenysége.

A kulturális reprezentáció játssza a legfontosabb szerepet a roma identitás konstrukciójában, ennek ellenére évszázadokon keresztül, a romák kizárólag a nem-romák ábrázolásainak áldozatai voltak. Az európai képiség és az ikonográfia, a romákat "a Cigány" -konceptuális gettójába kényszeríttette. A roma szubaltern - a "másiknak lenniség" terhe, a fizikai, szimbolikus és episztemológiai erőszak, más szavakkal az európai többség romák irányában végzett kolonizáló tevékenysége a vizuális művészetek és az európai művészettörténet területén a legláthatóbb és a legegyértelműbb. Lakatos Erika szakít ezzel a tradícióval és egy új víziót, hirdet:

A roma kultúra és a roma identitás éppúgy polarizált és sokféle, mint a többségi kultúrák. Amikor a roma művészet, nem reprezentálható - strukturális, intézményi és infrastrukturális okok miatt - ilyen sokféleképpen és ennyi változatban, akkor kényszerül monolitikus módon bemutatkozni, úgy, ahogy a többség gondol arra "milyen a cigány művészet". Ez nem más, mint egy politikai groteszk. Ebből a konceptuális gettóból a kivezető út, a "kortárs roma kultúra", amelyben minden jelentés kontextuális, és amely direkt kapcsolatban áll a jelenkori identitás politikákkal. Ez nem csak a roma közösség számára értékes, hanem a kulturális másságból fakadó etnikai összeütközések feloldásának kulcsát is magában hordozza. Ha a Roma szubaltern beszélhet, ha végre részt vehet saját valóságának alakításában, és ha saját magáért beszél, akkor szólhat úgy, mint a roma nőművészek, és köztük Lakatos Erika. ⁷

Bibliográfia

W.J.T MITCHELL, What Do Pictures "Really" Want?, October, Vol 77, Summer 1996 71.o

Judith Butler: A nemiség performativitása, in Jelentős testek. Fordította Barát Erzsébet és Sándor Bea Új Mandátum, 2005. 263 oldal

Norbert Elias, The Civilizing Process, Vol.II. State Formation and Civilization, Oxford: Blackwell, 1982.

Ian Hancock, The Pariah Syndrome: An account of Gypsy slavery and persecution, Karoma Publishers, Inc., Ann Arbor, Michigan, 1987.

Angela Kóczé and Nidhi Trehan, "Postcolonial racism and social justice: the struggle for the soul of the Romani civil rights movement in the "New Europe' in Racism, Post-colonialism, Europe, G. Huggan, ed., Liverpool: Liverpool University Press, 2009, pp.50 - 77.

OMara festőművész [Painter OMara]. Self-published in 1000 copies by Omara. Szolnok, (Hungarian only) Repro Stúdió, 1997.

Dena Ringold, Mitchell A. Orenstein, and Erika Wilkens, Roma in an Expanding Europe: Breaking the Poverty Cycle, IBRD, Washington D.C., 2003.

Salman Rushdie, "The New Empire Within Britain," in New Society, vol. 62, no. 1047, 1982.

Gayatri Spivak, "Can the Subaltern Speak?" in Marxism and the Interpretation of Culture, Cary Nelson, Lawrence Grossberg, eds., University of Illinois Press, Urbana, IL: 1988.

Anna Wessely, "The Cognitive Chance of Central European Sociology," in Replika, (Hungarian social science quarterly), special issue "Colonisation or Partnership? Eastern Europe and Western Social Sciences," M. Hadas and M. Vörös, eds., 1996.