George Eastman Terem

Pécsi József ösztöndíjasok beszámoló kiállítása megnyitó.
Magyar Fotográfusok Háza, 2010. március 25.

„Fantáziánk örökös harcban áll azokkal a lehetőségekkel, amelyek az optika és a kémia törvényein alapuló fotográfia minden fázisában kíméletlenül érvényesülnek.
A fotografálás nagyszerű találmánya fokozatos fejlődésben halad a tökéletesedés fel酔1916-ban írja Pécsi József az ösztöndíj névadója „A fényképező művészete” című könyvében.

Tanulmányában hosszasan elemzi, hogy a fényképezés nem enged annyi szabad teret az alkotói fantázia számára, mint amennyivel a képzőművészek rendelkeznek „akiknek nagyobbrészt csak a tehetség szab határt”.

A photoshop megjelenésével a „fényképező” megkapta ezt a lehetőséget a képzőművészet magához ölelte a tékozló fotográfiát.
Azóta a fotó haláláról vagy újjászületéséről olvashatunk elméleteket, „a fotó dokumentatív hitele megkérdőjelezhető, húsz éve már puszta hit kérdése…” ahogy Miltényi Tibor fogalmazott.

Elméleti szakemberek, alkotók egyre gyakrabban fogalmazzák meg viszonyukat a fotográfiához.
Az „analóg-digitális” és a „képzőművészet – fotográfia” viszonyát elemző vitákon sok érdekes gondolat, okos és elfogult érvelés jelzi a fényképezés népszerűségét, sokféle értelmezhetőségét, egyszerű és bonyolult mivoltát.

Gyors, sikerorientált korunkban a fiatal fotográfusok keresik helyüket az elméletek, technikai lehetőségek és divatirányzatok útvesztőjében.

A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj a 35 év alatti pályakezdőnek nyújt bizonyítási lehetőséget a kételyek, az útkeresés időszakában, támogatja a formanyelvében és tartalmában korszerű színvonalas művek létrehozását.
Neves fotográfusok kuratóriuma választja ki a pályázók közül a tehetségesnek vélt fiatal alkotókat, akik a munkáik alapján 1-3 - évig részesülhetnek a támogatásban.
Örömteli tény az elmúlt 20 év díjazottjai közül ma már sokan a fotóélet meghatározó élvonalába tartoznak.

A Mai Manó Házban a hagyományoknak megfelelően az idén Hartyányi Norbert, Hernád Géza és Simonyi Balázs másodéves ösztöndíjas alkotók beszámoló kiállítását láthatjuk.

Mindhárman dokumentarista szemlélettel, de különböző hangsúllyal, megközelítéssel készítik szubjektumon átszűrt fotólenyomataikat.

Hartyányi Norbert a Magyar Hírlapnál kezdte a fotóriporteri pályát, majd szabadúszóként fotói megjelentek a Figyelőben és a National Geographicban is.
Az elmúlt öt évben jelentős díjakat nyert a Magyar Sajtófotó pályázatokon.
Emlékezetes munkái közül megemlíteném a magyar vasutakat bemutató „Sínen vagyunk” című képriportját, valamint tetovált fiatalokról, mentálisan fogyatékos emberekről, olimpikonokról és edzőikről készített portrésorozatait.
Tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és a Magyar Fotóművészek Szövetségének.

A kiállításon most látható „Relax” sorozata a huszonéves vidéki fiatalok szabadidős tevékenységéről rajzol korképet.
A személyiségfejlődés fontos színterein, különleges hangulatú tág terekben ábrázolja a különböző foglalkozású kortársait – képei nagy lehetőséget kínálnak a nézőnek a továbbgondolásra, a szabad asszociációkra.
Eddigi munkáihoz képest egy új irány megjelenését vélem felfedezni.

Hernád Géza a Camerapress londoni képügynökségnél jó tapasztalatokat szerez az értékelvű fotóhasználatról. Két évig a Magyar Hírlap fotóriportere, majd szabadúszóként a National Geographic, Nők Lapja, Marie-Clare magazinoknak is dolgozik.

Munkái közül sikeres volt a cigányok életviteléről készített sorozata, de az igazi áttörést 2008-ban a „Búcsú Lipótmezőtől” című munkája hozta meg, amivel a Sajtófotó pályázaton a legkiemelkedőbb teljesítményért elnyeri a MUOSZ nagydíjat, képeit az amerikai Pictures of the Year világversenyen is díjazzák.

A beszámoló kiállításon most Lipótmező (Törékeny emlék) címen új képekkel kiegészítve láthatjuk sorozatát.
Az országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása apropóján két és fél évig egy műszaki fényképezőgéppel síkfilmre készíti különös színvilágú vizuális lenyomatait.
A „sárga ház” titokzatos tárgyi környezetében bemutatott pszichés betegei emberközeliek, a fotográfus nagy empátiájáról tanúskodnak.

„A fényképeimen szereplő személyeket nem hátrányos helyzetű betegekként, hanem mint teljes értékű embereket szeretném bemutatni, akikben az egyéniség és a kreativitás néha erősebben rajzolódik ki, mint egy egészséges személyiségben” írja alkotói hitvallásában.

Simonyi Balázs a Snittegylet Filmműhely alapítójaként kisjátékfilmeket és dokumentumfilmeket is készít.
Szabadúszó fotográfusként dolgozott a Magyar Narancsnak, a Hócipőnek, jelenleg a UNIT magazin főszerkesztője.
Írásai rendszeresen megjelennek a Filmvilág, a Film.hu és a Fotopost.hu-n.
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjaként fotókiállítások rendszeres résztvevője és díjazottja.
Munkái közül megemlíteném a „Hidak és mesterek”, a „Retro Metro” és a lakótelepi srácokról készített „Panelkapcsolatok” sorozatait, a külföldön készítettek közül az izlandi, iráni és a mongol vad-kelet életét elemző képeit, a jelenleg is látható „A sámán, aki politikus akart lenni” című kiállítását.

A tárlaton most a „Plázafiatalok – Otthon 2.0” sorozatában, a lakótelepi találkozások tapasztalataira építve eljut a fogyasztói társadalom templomaiba.

„A pláza az ígéret földje, a csillogás, a divat, a szórakozás központi helye, kulturális – erkölcsi igazodási pont és találkozócentrum” írja tanulmányában.
Sajátos színvilágú szubjektív korlenyomatai jól víziónálják a nagyvárosi bevásárlóközpontok plázanemzedékének kiüresedet világát.
Jónak tartom a helyszínek és karakterek kiválasztását, a közeli és totál képek arányát, a jó értelemben alkalmazott filmes dramaturgiát.

Végül a bevezető gondolatokhoz emlékeztetőül: a fényképezőgépek még mindig a fényt visszaverő optikai valóságot rögzítik filmre vagy digitális felületekre.
Dokumentum vagy fikció? alkotói döntés, hogy milyen irányban fogalmazzuk meg a világról, önmagukról alkotott vízióinkat, vagy elhagyva a fotográfiát virtuális képeket generálunk.

Az ábrázolási lehetőségek közül csak a fotó és mozgó változata a film áll legközelebb a létező világunkhoz, néha úgy érzem divatos megfeledkezni a fényképezés egyedüli képességéről.

A kiállítás fiatal alkotói megbecsülték a fotográfiát.

Benkő Imre

Fotó: Kassay Róbert