George Eastman Terem

Féner Tamás a magyar fotográfia „nagy öregjeinek” egyik legkarakterisztikusabb alakja. Munkáival töretlenül jelen van e szakma láthatatlan színpadán, itthon és a világban. Ne tekintsék ezt egy elcsépelt közhelynek, mivel ez egyáltalán nem törvényszerű, akármilyen tehetséges is az ember. A fotográfia talaja különösen ingoványos, sokan művelik - egyre többen - könnyű műfajnak tartják, népszerűsége ezért megtévesztő lehet. Ebben, a különben eléggé kiszolgáltatott művészeti ágban, 50 éve porondon lenni, nem semmi, jelent valamit. Jelenti azt, hogy művelője bizonyára tehetséges. Fénernek nem csak a vizuális érzékenysége kifinomult, hanem intellektuális felkészültsége is utolérhetetlen. Művelt ember! Olvasott, tájékozott, szorgalmas. Témáit, amelyeket felvállalt, bonyolult összefüggésekben mutatta be, alaposan körüljárva őket, nagyregényt és nem novellát „írt” belőlük. Szó szerint is. A mondat, az idézet, a szóbeli utalás, tehát a verbalitás egyenrangú szerepet játszott a képekkel. Nem billentette el az arányokat. Alaposan megdolgoztatta a nézőt!

Az utóbbi időben azonban egyre feszesebben fogalmaz. Tőmondatokban. Ez a kiállítás alapköve, nagyon jó példája ennek a folyamatnak. A feszesség, mint írtam, fontos jellemzője ezeknek az új tájképeknek. Zárt geometria, határozott konstruktív ritmus, szűkszavúság, mégis gazdag, érzelemmel átfűtött tartalom. Ezek az új munkák.

A kiállítás címe azonban tágabb idő intervallumot ölel fel (1952-2013), ami úgy igaz, hogy felvillantja Féner korai amatőr és professzionális képeit, igazi csemegeként. Ma már tudjuk, hogy érdeklődésének, képeinek főszereplői a magyar kulturális élet legfontosabb személyiségei voltak. Igazi időutazás.

Ebből a hangulatból érdemes átmenni az új képek világába, ahol a képi megfogalmazás egyik legnehezebb válfajával, a tőmondatos, szigorú ritmusú tájképekkel találkozunk.

Jerger Krisztina művészettörténész,
a kiállítás rendezője

Egy rendes posztimpresszionista/pointillista képet, Seuratot vagy Seignacot, hogy meg tudjunk látni – nem nézni, látni – hosszan kell beállítani a megfelelő nézési távolságot. Kicsit messzebb vagyunk – egy szálkás, de rendes impresszionista kép, kicsit közel: válogatni szétöntött tarkabab. A színlátást vizsgáló táblát is meg kell célozni, hogy a pöttyökből előtűnjön a kilences.

Na, most pont így vagyok én is a képeimmel. Ha az elmúlt, mondjuk hatvan év termését jó távolságból nézem, úgy gondolom, egységében, folyamatában tudom látni. Ha túl közelről, hát elég eklektikus. Szól-e, egyáltalán: kell-e szólnia valamiről az egésznek? Mindenesetre, eddig mindig meg tudtam magyarázni, legalább a magam számára, mert mást ugyan nem érdekel, hogy merre van az arra.

A legutóbbi képsoromban, amit bemutattam, kétségtelenül komor, ám legalább lírai – legalább is annak szánt – tájképek, gipsz, tehát anyagtalan szobrok képei, hozzá vendégszövegek, innen-onnan. Megpróbáltam beszámolni „Sam Small flies again” (Eric Knight) féle életérzésről. Mit mondjak, ez a koncepció nem jött be. Se. Tartok tőle, ember nem vette észre – ez egyfajta képregény. Persze nem regény a story értelmében, csak amolyan képek és sfumatok, szövegbuborékok laza, de szövegszerű sora. Jó, nem az első eset, hogy Fábián Laci barátomat idézzem, túljártam a saját eszemen.

Ha! Más
Oldalra a palásttal Biberach
(Katona: Bánk bán)

Akkor nézzünk valami mást! Persze, semmi sincs csak úgy, magától.

Volt a Virág Judit-féle galériában egy nagy Mednyánszky, a Műcsarnokban egy Bukta Imre kiállítás. Miután nekem tulajdonképpen soha életemben nem jutott eszembe semmi féle jó marhaság, mindig más nyomán indultam. Mednyánszky képein nem a hangsúlyos, de oldalt, a főtémán túli bokros-fás szövevényes struktúrák, Buktánál a megmunkált világhoz való viszonya érdekelt.

A következményei.

Az eddigi ide-oda dőlő világhoz való viszonyomat mintegy visszafordítottam.

Korábbi város - és talán táj sorozataimban a horizont-enyészpont viszonya (Euklides V. posztulátum) különösen, ha a horizont még meg is dől egész, akár az átlóig volt a probléma. Most ezt az egész történetet visszafordítottam. A horizont vízszintes, legtöbbször felezi, vagy majdnem felezi a képmezőt, párhuzamosok a végtelen fele igyekezve hangsúlyosak és a képhatár kezd forogni, akár 45 fokot is. Nahát, ennek azután mindenféle következményei vannak. Istenem, ha ezt megmutathatnám Csömöri tanár úrnak, aki a Madáchban meg akart buktatni ábrázolóból…és milyen igaza volt! mert nincs térlátásom, mondta. És tényleg. Igaz, bot, mit bot, szálfa fülű vagyok, mégis intenzív zenehallgatással búsítom a környezetemet…na, legalább olvasni tudok.

Féner Tamás

Féner Tamás
(Budapest, 1938 november 17.)
fotóriporter, fotóművész, lapszerkesztő, tanár

1957-ben a Madách Gimnáziumban érettségizett, aztán a MÚOSZ Újságíró Iskolát végezte. Huszonöt évig a Fotóművészet című szakmai folyóirat szerkesztője, 1957-86 között a Film Színház Muzsika riportere, képszerkesztője, majd művészeti szerkesztője. Utána 1986-1990 között a Képes 7 főszerkesztő helyettese. Majd 1991-1993: Népszava képszerkesztője; 1993-1994: Griff, Vasárnap képszerkesztője; 1994-1997: szabadfoglalkozású; 1997-től 2003-ig a Népszabadság Magazin képszerkesztője, majd nyugdíjasként az MTI szakmai tanácsadója.

1966-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1978-1986 között a szervezet főtitkára. 1976-ban a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának egyik alapítója. 1966-ban a Studio Nadar tagja; a MÚOSZ fotóriporter szakosztály vezetőségi tagja volt; 1979-től a Művészeti Alap, majd jogutódja, a MAOE tagja.

Tanított 1979-től néhány évet a MÚOSZ Újságíró Iskolájában, más magániskolákban, 1992-től az ELTE Kulturális antropológia szakán, az Iparművészeti Egyetem Továbbképző Intézetében, az ELTE Néprajzi Intézetében. Most az ELTE média szakán tart előadásokat. Érdeklődésének középpontjában, kezdetben a művészvilág, különösen a balett állt. E témakörben készült legjobb fotói nem sztárképek, hanem a töprengő, erőt gyűjtő, vagy éppen kimerült alkotók drámai erejű portréi. Az 197o-es évek elejétől szociografikus, feltáró, analizáló sorozatokban gondolkodott, határozott társadalomjobbító szándékkal. Ezek a képei hozták meg számára az igazi ismertséget. A cigánytelepek életét dolgozta fel, majd egy bányászbrigád életét örökítette meg kamerájával, az ő kiállítása nyomán elhíresült Cserhalmi brigádét. Munkamódszerét a belehelyezkedés, a kapcsolatok, viszonylatok kialakítása jellemezte. A képsorozat újat hozott a kortárs magyar fotográfiába, témaválasztásán, megközelítésén kívül szerkesztésmódjával is. Soha addig ilyen intenzíven nem foglalkozott hazánkban a fotográfia elmélete a képsorok tartalmi és formai kérdéseivel, dramaturgiájával. Első színes fotókat felvonultató kiállítása az 14oo fok, sokat foglalkozott a színek elméletével, kereste azt a színvilágot, amely alkatához, mondandójához, az általa használt technikához leginkább illik. A budapesti zsidók életét a születéstől az elmúlásig, újévtől - újévig nyomon követő nagy képsorozatát 1983-ban roppant óvintézkedések közepette, előbb betiltva, aztán megengedve állították ki a Néprajzi Múzeumban, majd könyv alakban is megjelent több nyelven és kiadásban. 1984-től a tájkép, az urbánus emberben élő kép-táj kezdte érdekelni: az óbudai gázgyár lebontásáról, a Hortobágyról készült sorozataiban, és végül utánzók tucatjait ihlették meg ferde horizonttal, szokatlan kivágásokkal operáló városképei Budapestről, Rómáról, és Berlinről. Későbbi képein gyermekkora helyszíneit idézte meg, hozzá illeszkedő, emlékező szövegekkel.

Kitüntetései:
1971 – EFIAP
1973 – Balázs Béla-díj
1984 – Érdemes Művész
1997 – Budapestért emlékérem
1998 – a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje
2004 – Magyar Zsidó Kultúráért
2005 – Kiváló Művész
2007 – Príma
2008 – Scheiber Sándor-díj
2008 – Hazám-díj
2010 – Kossuth-díj

Belföldi kiállítások bemutatói:
1969 – Művészportrék – Fészek klub
1971 – Portrék – Műcsarnok
1974 – Két szociofotó-sorozat – Miskolci Galéria
1976 – Hétköznap: négy szociofotó-sorozat – Magyar Munkásmozgalmi Múzeum
1978 – 1400 fok – Magyar Munkásmozgalmi Múzeum
l981 – Tükörrepülés – Műcsarnok
1983 – … és beszéld el fiadnak… - Néprajzi Múzeum
1986 - … ez volt a gyár… - Magyar Munkásmozgalmi Múzeum
1988 – S.P.Q.R. – Magyar Nemzeti Galéria
1988 – Hortobágy – Fotóművészeti Galéria
1990 – Berlin-mal’ anders – Magyar Kultúra Háza, Berlin
1992 – Pepsiérzés – Vigadó Galéria
1994 – Táj/fény/kép – Legújabbkori Történeti Múzeum
1995 – Városi táj – Goethe Intézet
1996 – Budapest – Budapesti Történeti Múzeum
1996 – Más/kép/más – Budapest Galéria
2001 – Rokonaim, barátaim, üzletfeleim – Mai Manó Ház
2006 – Büntetés - Budapest Galéria
2007 – Fény/törés – Magyar Zsidó Múzeum
2009 – Potpourri – Mai Manó Ház
2011 – Confessiók fekete-fehérben – Csillaghegyi templom
2012 – Latiatuc feleym zumtuchel – Országos Széchenyi Könyvtár
2012 – Hokusz-Pokusz – Magyar Zsidó Múzeum

Külföldi kiállítások:
1972 – Varsó
1979 – Berlin
1982 – Havanna
1983 – Belgrád
1984 – Amszterdam, Párizs, Gorizia,
1985 – Milánó, Kaunas
1986 – Heidenheim,
1987 – Bitterfeld, Bredford
l988 – Nyugat-Berlin
1990 – Berlin, Szófia, Prága
1991 – Washington
1993 – Tel Aviv
1998 – Stuttgart
1994 – New York
2001 – Stuttgart
2009 – Varsó

Könyvek:
1976 – Kőszeg
1979 – Hétköznap
1984 – … és beszéld el fiadnak…
1984 – Jüdisches Leben- Jüdischer Brauch
1984 – Wiesbaden / …and you shall tell your son…
1993 – Fények által homályosan
1998 – Más/kép/más
2001 – Az idő, a tér, a forma
2003 – Arc/más
2010 – Féner