Hazai anyag Fotónapló, André Kertész és a magyarok Megtekinthető: 2005. 04. 01. - 05. 29.
Hazai anyag · André Kertész V. Molnár Imre: A kamera poétája (részlet)

KERTÉSZ ANDOR/ André Kertész,
(Budapest, 1894. július 2. – New York,/USA, 1985. szeptember 28.)

Kész személyiség, felnőtt férfi volt, amikor Párizsba költözhetett. Az egyáltalán nem neki való magyar bankhivatalnok-létet cserélte fel a párizsi művész-életformával. Itt, majd később New Yorkban vitte sikerre szubjektív, lírai kis történések, furcsa szituációk, humanizált terek bemutatásán alapuló fotóművészetét. Megteremtett egy sajátos formanyelvet, amihez következetesen, gyakran megrendelői akarata ellenére ragaszkodott, így hozva létre egy teljes, hiánytalan életművet, számtalan követőjének mutatva utat, s lett talán minden idők egyik legnagyobb fotóművészévé. Otthon Budapesten és Szigetbecsén, valamint Párizsban volt, de mégis New Yorkban lakott negyvenkilenc éven keresztül. Képei a világ legnagyobb múzeumainak, magángyűjteményeinek féltett darabjai, a Magyar Fotográfiai Múzeum is több mint 200 Kertész képet őriz, amiknek nagy részét még ő ajándékozta Szigetbecsének. Patric Longlade a New Yorki Metropolitan Museum Fotóosztályának vezetője mondta valahol: „Ha az európai modern fényképészet történetét végleg megírják, arra a megállapításra kell jutniuk, hogy André Kertész egy kicsit olyan, mint Kolumbusz, aki egy új világot fedezett föl, amelyet aztán valaki másról neveztek el…”

Apja Kertész Lipót a magyar irodalom klasszikusait rendkívül alaposan ismerő és értő, de üzletileg nem túlságosan sikeres könyvkereskedő, aki bár a tőzsdén is dolgozott, s egy-két telke is volt, korai halála után túl nagy vagyont nem hagyott özvegyére Hoffmann Ernesztinre, a Teleki téri kis kávéház tulajdonosára s a három fiúra, Imrére, Andorra és Jenőre. 1912-ben felsőkereskedelmi iskolai érettségit tett, bár már ekkor biztos volt benne, hogy a fényképezésből akar a jövőben megélni. Rögtön az első keresetéből vett egy Ica- Platten-Camera fényképezőgépet, amivel a saját szakállára, autodidakta módon tanult meg fényképezni. Barátja, Chmura László segített neki, az előhívás elsajátításában. Könnyen tette, hiszen családjának a Ferenciek tere 2. alatt volt fotószaküzlete. Nagybátyja segített neki elhelyezkedni a Budapesti Áru- és Értéktőzsdén. Levelezőként dolgozott. Nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, ehhez a munkához nem sok kedvet érzett, igyekezett szabadulni bármi áron. Összes szabad idejében fényképeket csinált. Kitört az első világháború. Önkéntesként vonult be 1914-ben és karpaszományos zászlósként harcolt a KuK hadsereg 26. gyalogezredében, a lengyel és az orosz fronton. Megsérült, Esztergomban gyógykezelték. A frontokon és itt készült fényképei az életmű talán legfontosabb darabjai.1919-es leszerelése után ismét csak a hivatalnok-lét gyötrelmei következtek számára. Ekkor a Budapesti Giro- és Pénztáregyletben dolgozott. Harmincegy éves volt, amikor Párizsba került. Ott töltött 11 párizsi éve elsősorban az emigráns magyarok körében telt, hiszen -- főleg kezdetben -- nem tudott jól franciául. 1926-ban ismerkedett meg Brassaival, aki nem kis részben Kertész hatására kezdett később fényképezéssel foglalkozni. Párizsi magyar barátai, ismerősei között ott találjuk az emigráns politikus Károlyi Mihályt és feleségét Andrássy Katinkát, a kiváló fényképész Révai Ilkát, Tihanyi Lajos festőt, aki bevezette Kertészt a párizsi művészvilágba. 1927 március 12-én nyílt meg első párizsi kiállítása az Au Sacre du Printemps galériában, Thal (Thalhammer) Idával közösen. A meghívón Paul Dermée Kertész képeiről írt költeménye invitálta a látogatókat. Seuphor és Dermée javasolták a galériatulajdonos Jean Slivinskynek, hogy rendezze meg az "új szellem" estjeit, ahol a költészet, a zene és a képzőművészet párhuzamosan jelenik meg. Az első ilyen estre éppen ennek a kiállításnak a megnyitójaként került sor. Kassák Lajos, József Attila, Hans Arp, Goethe, Villon, Tristan Tzara versei hangzottak el, valamennyi eredeti nyelven. Az egyik előadó József Attila, a másik Hont Ferenc volt, zongorán maga Slivinsky játszott. A kiállítás és az "új szellem" estje az avantgarde Párizs jelentős eseménye lett. 1929 október 27- én feleségül vette Klein Rózsit, aki később Rogi André néven neves fotográfus lett. Nem sokkal később elköltözött a feleségével közös lakásból és levélben hívta ki magához Sali Erzsébetet, aki hosszas rábeszélés után végül beadta a derekát. Több könyve jelent meg párizsi évei alatt, múzeumok kezdték a képeit vásárolni, lassan beérkezett fotográfusnka számított, amikor 1936 -ban Amerikába utazott, a Keystone ügynökség meghívására. Csak egy évet akart ott tölteni, de a háború és egyéni körülményei végleg ott marasztották. 1963-ban a Velencei Biennálén nagydíjat kapott. Ez kétszeresen is nagy lendületet adott munkájának: Egy, előkerültek a háború előtt Párizsban hagyott és elveszettnek hitt negatívjai. Ezek között sok a Magyarországon készült üveg- és nitrátnegatív. Kettő: ez segítette elő 1964-es első amerikai önálló kiállítását, melyet a Museum of Modern Art rendezett neki. Addigi amerikai élete tulajdonképpen a kudarcok, csalódások sorozata volt, így elmondható, hogy hetven évesen kezdték érdemei szerint becsülni az Egyesült Államokban. És ha nem él olyan sokáig?

Kincses Károly