Dobos Sándor FreeSee   A kiállítást megnyitja Kincses Károly fotómuzeológus Megtekinthető: 2006. 01. 27. - 02. 19. minden hétköznap 14-19 óra között, hétvégén és ünnepnap 11-19 óra között
FreeSee · Kincses Károly: A nézés szabadsága · Dobos Sándor · Technika

Kincses Károly: A nézés szabadsága

Pályakezdő fiatal művészt üdvözlök ehelyt, aki hat évnyi szakadatlan munkájának eredményét mutatja meg most, első önálló fotókiállításán Önöknek. Hogy ez a fiatal művész már majdnem hetven volt, amikor elkezdte? Számít ez? Addig csinált mást. Talán fontosabbat. Kutatott, tervezett, tanított, tudományt művelt. Hogy mindezt jól, sőt…, efelől ne legyen szemernyi kétségünk sem, hiszen folyton-folyvást haladt felfelé a tudományos ranglétrán, egyetemi doktor lett akkor, mikor a többség itt még meg sem született, kandidátus akkor, amikor már ugyanezeknek a szobatisztaság nem jelentett végre megoldhatatlan problémát és mindezeken túl még a Kémiai Tudományok Doktora (így, csupa nagy kezdőbetűvel) nem könnyen osztogatott titulusát is elnyerte. Szóval, ha katonául mondanám, minimum a tudomány tábornoka kezdett valami egészen másba és lett a művészet bakája.

Dobos Sándor érdekes ember. Vagy elhiszik nekem (miért is ne, csaptam én már be itt valakit?), vagy elolvassák a falra függesztett szövegekben, mi történt vele 1931 óta. De addig is, míg szóval tartom magunkat, nézegessék ezt az érdekes embert, most rövid ideig ő is ki van ide állítva, aztán már csak a képei.

Die Welt ist schön – a világ szép, mondta 1927-ben Albert Renger-Patsch, s ezzel egy csapásra megváltoztatta a modern fotográfiát. Gondolkodás nélkül elhitték neki, aztán tudjuk, látjuk mi lett kicsit később belőle.
A világ szép, állítja ezekben a képeiben Dobos Sándor, remélem hasonló következmények nélkül.

Miért is tetszenek nekem ezek a képek? Nem az előbb említettekért, hogy az általam ilyen-olyannak, néha még szépnek is látott világot csak szépnek mutatja. Bár senkit nem nézek le csak azért, mert tetszenek neki az idilli mediterrán tájak, az időből, térből kiszakított, mesébe illő városok, az évszázadok óta változatlan tájak szép színes, éles, részletgazdag, mívesen megcsinált fényképei.
Dobos Sándor hetvenéves pályakezdőként megengedheti magának, hogy ne érdekelje semmi a világ mindenféleségéből, csak azt nézze, fényképezze, ami neki szép, ami neki tetszik, ami az örömére van. Ha lenne az örömzenéhez fogható kifejezés a fotográfiában, hát azt most okvetlenül mondanám vele kapcsolatban, így csak három pontnyit hallgatok. De ha ezt valaki a szemére kívánja hányni, üzenem neki innen is, élje végig mindazt, amit ő, s aztán kezdjünk el a kérdésről vitatkozni.
De térjünk csak vissza az elejére. Miért tetszenek, ugye ezt kérdeztem? Hát azért kérem, mert egyre inkább azt gondolom, hogy XXI-ik századi életünk leginkább kimerülő tartalékai nem az energiahordozók, a legnagyobb veszély nem a kipusztuló állat- és növényvilág, a szaporodó hulladék, az AIDS, a madárinfluenza, az iszlám fenyegetése, vagy bármi. Hanem mindezek előtt -számomra legalább is- a legnagyobb veszély az emberekben egyre csökkenő szabadság-érzet és az iránta megnyilvánuló kereslet. Egyre kevésbé vagyunk szabadok a valóságban. Megszabják mit ehetünk, mit kell nézzünk, kire kell szavaznunk, mi ellen kell tiltakoznunk… etcetera, s egyre gyanúsabb, aki nem olyan mint Mi (Õk, ha egy kicsit személyeskedni akarnék). Pedig a nem szabad embernél veszélyesebb dolog nincs.
Ebből az összefüggésből közelítve, Dobos képei számomra a látás, a nézelődés szabadságát engedélyezik, kedvemre próbálkozhatom a képein feladott vizuális rejtvények megfejtésével, időt tölthetek annak kiderítésével, mi köze a képén látott dolognak az úgynevezett valósághoz, hol állt a felvételek készítésekor, éppen honnan sütött a nap, merre fordult fényképezés közben, hány elemből rakta össze az akkor ott, őt körülvevő teljes világegészet, mennyi tér- és időpillanatot kompresszált a képhatárok által bezárt kvázi képtérbe, mi a valóságos látványelemek és a láthatók viszonya… Szóval képei kihívást jelentenek a látni akaró szemnek, kihívást a gondolkodni vágyó agynak, s ez esetben már az sem nagy baj, ha ezek a képek még szépek is.
Ha egyetértenek velem mindezekben, kérem nézzék meg újra a képeket. Ha nem, akkor is.
Köszönöm.