Maison Européenne de la Photographie Teremtett valóság a kortárs francia fotográfiában Válogatás a párizsi Európai Fotóház gyűjteményéből 2002. 12. 17. - 2003. 02. 16. Megnyitó: 2002. december 17. 17.00
Jean-Luc Monterosso: Előszó Isabelle Chesneau: A '80-as évek: a referencia eltűnése Pascal Hoël: A '90-es évek: a határok eltűnése Pascal Hoël: Művészet és színlelése Kiállító művészek »»

A ‘90-es évek: a határok eltűnése

A ‘80-as évek elején Bernard Faucon, Alain Fleischer, Georges Rousse és Patrick Tosani személyében egyszerre egy új művészgeneráció tűnik fel a francia fotóművészet egén.
Ebben az időben a fotográfia művelőinek a referencia a riportfotó; a humanista fotográfia nagymesterei hatalmas ismertségre tesznek szert a nagyközönség körében. A fotográfia a képzőművészetektől független, külön területnek számít.
Ami közel hozza egymáshoz az említett fiatal művészeket: egyikük sem akar tudomást venni a valóságról, vagyis a nyersanyagot, amelyhez nyúlnak, rögtön át is alakítják saját világuk szerint, és ezzel felborítják a kor fotográfiai normáit. Uralkodóvá válik a szín, a formák szétfeszítik az addigi kereteket.

Mára a helyzet sokat változott. Az akkoriban feltűnt jelenségek robbanásszerűen megsokszorozódtak. A földrajzi, művészeti, technikai határok teljesen eltűntek. A fotóművészek többsége olyan műveket hoz létre, amelyek elsősorban múzeumok falaira készültek. A táblaképszerű nagyformátum szabvánnyá vált.

A fotográfia, miután keresztezte a képzőművészetet, napjainkban vitathatatlanul külön területet vívott ki magának a kortárs művészetek körében; emellett teljeskörű a művészet nemzetközivé válása. Elterjedt a diszciplinák egyidejű alkalmazása, sőt keveredése is, s mindez új formák születéséhez vezet. A digitális technológiák nem is sejtett utakat nyitnak a művészek előtt, és felborítanak minden eddigi fotográfiai gyakorlatot. A valóság, amely létezése óta a legkedveltebb területe volt a fotográfiának, új koncepcióknak adja át a helyét, amelyek a fényképezőgép ál-objektivitását használják ki. Míg egyesek egyszerűen megkerülik a tiszta valóságot, mások, mint például Alain Bublex, fikciót teremtenek valóságos dokumentumokra alapozva, olyan precizitással és olyan mély „igazsággal”, amely összezavar minden viszonyítási pontot.
A művészi eljárások, amelyek középpontja a kép, ma a valós és a kitalált határán mozognak. Néha a valós világból kiindulva építenek olyan történeteket, amelyek akár a fikció területébe is átbillenhetnek. Itt is eltűntek a határok.

Természetesen a művészek továbbra is alkalmazzák a fotográfiát dokumentációs képessége miatt, bár sokak ma már másutt találják meg a referenciát: a médiában, az irodalomban, a filmben.

Párizs, akár a ‘20-as, ‘30-as években, ma újra a világ művészeinek városa. A nemzetközi kapcsolatok száma végtelen, és azok egyre gyorsulnak. Az új kommunikációs technológiák elterjedésének természetesen hatása van a művészeti gyakorlatokra is, hiszen a művészek mindig fogékonyak koruk vívmányai iránt. Ma már nem lehetséges nemzeti művészetről beszélni. A művészet átlépte a földrajzi, intézményi és műfaji határokat. Ali Madhavi Iránban született, Ryta Amae Japánban, s mindketten Párizsban élnek. A fotográfusok nagyon hamar vesznek részt külföldi kiállításokon. A fotóhónapok és kortárs művészeti biennálék mindenütt megsokszorozódtak a világban.

A művészek, mint például Alain Fleischer, már régóta egyszerre írók, filmrendezők, fotográfusok, a műfajok között az ozmózis egyre teljesebb. Philippe Ramette művészetében semmi nem választja el egymástól a rajzot, a szobrászatot és a fotográfiát. Ugyanakkor, a mozgó kép is meghódítja a múzeumok falait. Martial Cherrier és Catherine Ikam gyakran készítenek videóinstallációkat is a fotográfiák mellett.
A digitális technika természetesen segíti a művészeket a képalkotásban, hiszen így a technikai lehetőségek száma végtelen. Ramette vagy Madhavi például, valóságos fizikai performanszokat alkotnak, amelyekben a felvétel a valóság leképezése, ám a képek mégis megrendezettek (mises en scène). Számtalan módszer létezik, ugyanakkor az eljárások hasonlóak.

Mindezek a jelenségek összezavarják a valóság és a képzelet határait. Az állandóan fejlődő művészeti szférában új szelek fújnak a fotográfiára, a művek és a formák száma pedig végtelen.

Pascal Hoël