 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|||||||||
 |
 |
|
 |
|
|||
|
Kincses Károly: Normális ember szinte fizikai örömöt érez, amikor szájával lassan intonálva, elsuttogja, félhangosan kiejti, vonatablakból kihajolva, belekiabálja a szélbe ezeket a szavakat: lomo, ljubityel, szmena. Ezek hatása hasonlatos mintegy a javasember, a sámán által skandált szöveghez, mind gyorsabb egymásutáni ismételgetése elvezethet a teljes révületig: lomo, ljubityel, szmena, lomo, ljubityel, szmena, lomo, ljubityel, szmena... És így tovább, a végén egyszerre mindenki fortéban: és hiszek a camera obscura mindenekfelettvalóságában! Fotók száma: 180 Próbálják csak ki! És ha bejön, akkor gondolkozzunk tovább együtt: ilyen érzékletes nevű tárgyakkal csakis jó dolgokat lehet mívelni. Példa erre Kóczán, Demeter, Major, a háromnegyed KODEMA. TE az más, neki az nem elég, hogy egy kultikus tárggyal szóljon bele a világ dolgainak fecsegésébe, ő nemcsak a mit és a hogyant találja ki, de a mivelt is. És ez így teljesen rendbenlévő dolog. Mint ahogyan szerintem a TEKODÉMA is egy világ csudája. Nem elsősorban azért, mert annak idején, még az előző évezredben, évszázadban, 1996-ban négy egri főiskolás fiú összeállt, s létrehozott egy alkotócsoportot. Sok ilyen csoport alakult, virult ki kocsmák asztalainál, presszók füstjében, művelődési házak erre a célra rezervált közösségi helységeiben. Nagy tervek, nagy nekibuzdulások, kezdeti eredmények… aztán. Aztán még olyan sok fontos dolog van a világon, az önálló egzisztencia megteremtése, saját család, lakás, más helyszínek, más társak. Aztán a fotótörténész vakarózhat, hogy mivé lett az STB Csoport, a Foton csoport, a Dokumentum, Stúdió Nadar, a Gödöllői Stúdió, az Esztergomi Fotóklub, a Nagybaracskai szociófotós tábor, vagy más, nagy reményekkel indult, darab ideig fungált, majd múlttá lett szerveződés. Itt, most éppen tíz esztendeje négy jóhangú, jólképzett énekes állt össze egy férfikarrá. Nagyon eltérő egyéniségek. Régi, még régibb és néha, véletlenül akár új eszközök által, de hangsúlyozottan fényképészeti úton létrejött micsodáik (lomográfiák, lunafotográfiák meg ilyenek) közösen sokkal érdekesebb képet adnak az általuk birtokolt világ-darabkákról, mint külön-külön. Azért részleteiben is érdekesek, de így együtt meg valami más. Talán nevezhetnénk állásfoglalásnak is. Bizonyítéknak, hogy nem kell okvetlenül bedőlni mindenféle szélnek. Hogy a mai, elizélt, tök hülye világunkban évtizedes távlatban is képes négy ember együtt dolgozni, gondolkodni, örömködni. Csakazértis. A közös nótázáskor időnként tisztán csengő kánonként szólal meg a négy férfi hangja, néha meg kamaszosan kicsit mutál az összhangzat. De ez nem hiba, sőt. Nekem gyakran jobban is tetszik a megbicsakló hang személyessége, esendősége, mint a hibátlanul iskolázott vokál gépies tökéletessége. S ha a négyből egy esetleg időnként falsul szólna, a másik három mindig elviszi. Ez az együtténeklés egyik nagy előnye, a kétségtelenül meglévő összetartozás örömén felül. Ezt ők is tudják, talán jobban mint én ezért is vállalnak viszonylag gyakran közös fellépéseket, bár szólóénekesi karriert is meg-megcsillantanak előttük. Eleddig szerencsére hiába. Nézzük, kik alkotják a kórust? A technikai tökéletlenség mértéktelen hajszolása jellemzi leginkább Major Lajos munkáit. Szinte látom magam előtt hamiskásan mosolygó arcát, amint konzervdobozból fabrikált camera obscurájával éppen elrajzolja barátai, üzletfelei, leendő ellenségei portréját, ahogy a Lomoval hosszas előkészületek után paralaxishibás, fejlevágott portrékat csinál, vagy ahogy a Ljubityelnek nem annyira a végtelenre, sokkal inkább az öröklétre korrigált lencséivel képeket fabrikál. Képei többnyire annyira tudatosan esetlegesek, tökéletlenek, hogy ezzel komoly örömöt szerez nézőinek. Egynek legalábbis, az biztos. Kóczán Gábor más. Õ lehet, hogy még rendes fényképezőgépet is használ időnként. Neki nem gond, ha a képein az jelenik meg, amit a keresőben lát, és az sem feltétlenül kizáró körülmény, ha véletlenül egy képe éles lett. De akkor mitől TEKODÉMA? Jó kérdés, de fel sem tettem volna, ha nem tudnám rá a választ. Mert ő is, hasonlóan társaihoz, annyira tudja ezt a dolgot, amit jobb híján fényképezésnek nevezünk, szóval annyira tudja, hogy pontosan körvonalazódott benne, mi az, amit biztosan nem akar. És ami ezen felül marad, azzal mind megpróbálkozik. Lomoval esküvőt fotografálni némileg istenkísértés. De Demeter Ádám szívesen kísért. Az egész jelmezes, beöltözéses, szerepjátszós esküvői idétlenséget ezzel a kamerával az időtlenségbe emeli át. Immáron nem Kiss Pál és Gerberák Júlia esküszik, hanem zajlik a műsor, amióta világ a világ, egyház az egyház, állam az állam, s Demeter egyebet sem tesz, mint a hosszú ívű röppálya egy kis részét saját képeiből rakja ki. És akkor ez már nem házassági ceremónia, hanem fénykép, méghozzá nem is akármilyen. Akinek az igenjét Demeter örökíti meg, ne mondjon a végén nemet, mert az osztozkodásnál mi lesz a fotókkal? Persze fotografál ő mást is, aki ilyen más fotót birtokol, az mondhat bármire nemet is. Az összes kórustag kacérkodik a képzőművészettel Demeter néha fest, Major, Kóczán grafikusként gyűjtögeti a kenyérrevalót, Telek Balázs viszont amikor fényképeznie kellene festeni kezd, ha festés a feladata, zenél, ha meg az együttesben ül, térde közt a kongával, bizonyos, hogy művészetelméleti problémákon agyal. Csoda-e, ha az ember csodálkozik, mikor készülnek mégis azok a camera obscurás fotói, melyekkel gyakorta mutat fityiszt tér-idő konvencióinknak. A kórus tagjainak hosszú, békés öregséget, és amíg a torkukon hang jön ki, további örömös együtténeklést kívánoKK.
|
|
TEKODEMA |
|
|