 |
Csoszó Gabriella négy fogadott testvérét fényképezte, fényképezi éveken át. Portréiban a növekedés, a változás arcait mutatja be érzéki finomsággal. Ugyanazok a gesztusok, az azonos mimika modelljeit hasonlóvá és ugyanakkor különbözővé is teszi önmaguktól. A múló időben létrejövő változások titkát osztja meg képei nézőivel.
Elek Judit Katalin fotónaplója az ön-vizsgáló és ön-megmutató fotográfia tárgykörébe tartozik. Az ő személyisége az a mágnes, amely tájakat, embereket, találkozásokat, hangulatokat saját képtörténete részévé tesz. A mozaik, amelyet életének személyes aspektusából rak össze, egyaránt tartalmazza a fent és lent megélt élményeit. Képei közel vannak mindennapjaink világához, kompozícióiban, olykor témaválasztásában és magában a kiválasztott fotósorozat összeállításában nyilvánul meg művészi attitűdje.
Szabó Sarolta lakóhelyét – egy lakótelepet – tesz vizsgálata tárgyává. Alapkérdésekre keresi a választ képeiben: hogyan látszik a világ, ha mindig a nyolcadik emelet magasából láthatóak az arányok; milyen személyes tereket alakítanak ki az egyforma ablakok mögött; miért idegenek egymás számára azok az emberek, akik ugyanabban a házban élnek; hogyan rejtőznek el a végtelenül egyszerű szerkezetek az épületekben, a játszótereken. Nyomozása során személyes élményeinek színhelyét távolítja el és mutatja be a kívülálló nézőpontjából is. Kép-párjait, foto és grafika rendezett egységébe szerkeszti.
Tóth Szilvi fotósorozatában számára érdekes, ugyanakkor gyakran ismeretlen embereket mutat meg. Fotói szereplőivé azok válnak, akik megragadják figyelmét és így lesz a fénykép elkészítése közös történetük kezdete és eredménye. Európa bármely nagyvárosában is jár, a helyi sajátosságokon túl szinte ugyanazt találja és mutatja meg saját generációja jelenléteként. E városok bármely ország határain belül is ugyanazokat a szubkultúrákat ötvözik mindennapjaikba.
Hangay Enikő festői részleteket lel mindennapjaink zűrzavaros, rendezetlen világában; formák, színek rejtett összefüggésrendszerében mutatja meg a természet jelenlétét mindig és mindenütt. A becsorduló napfény, a zöldborsó zöldje, a hóba hulló morzsa mind olyan természetességgel részei világának, mint másnak, mondjuk a Coca-Cola. Önmaga, családjai, barátai és a személyes élettér bemutatása nyomán válik megismerhetővé a szerethető valóság. A titkos konstellációk, a látszólag összefüggéstelen dolgok összefüggései neki harmóniává rendeződnek. (És nekünk?)
Kemenesi Zsuzsanna „Sweet like cherry, fine like wine” cÍmű sorozatának kiindulópontja egy önarckép, amely 5 generációt, a jelenlét különböző megvalósulásaiban gyűjt egy képtérbe. A konkrét személyként megjelenők és az áttételes módon ottlévők - a család történetének részét képező, anyai ágon örökölt tárgy használatában - kiegészítve egymást, a múlt, jövő és jelen a folytonosságát mutatják. Mindaz a tudás, képzet, emlékkép ábrázolhatóvá válik, ami belső valóságunkat építi fel és meghatározó a külső valóság értelmezésében is. A fizikai tér szimbolikussá válik, a gyerekjáték valósággá, egy szombat délután pedig mesebélivé.
Nagy Tamás a tőle megszokott odafigyeléssel, türelemmel és fegyelemmel a közvetlen közelében lévő helyeket, tárgyakat és személyeket mutatja meg teával színezett fotográfiáiban.
Megfigyeléseivel mindig kiemel, határol és egyúttal kaput nyit a belső figyelemnek, a meditációnak. Ha kislányát vagy akár egyszerűen tárgyak részleteit fényképezi - minden sietség nélkül - akkor is beavatja nézőit a másik idő varázslatába és az apró részletek közötti bolyongás örömébe.
Puklus Péter azokról készíti portréit, akik privát életének is részesei, rokonai, barátai. Az otthonukban készített fényképek, nemcsak egyediségüket tárják fel, hanem az őket nap mint nap körülvevő tárgyi világ elemeit is megmutatják. Inkább megtalálja, mint megrendezi, nem kitalálja, hanem elfogadja, kiválasztja az élet természetes menetéből fakadó helyzeteket, ritkán, észrevétlen változtat csak. Az így megmutatott helyzetek, a bemutatott személyek nem szépek, nem csúnyák, nem szokatlanok vagy különösek, legfőbb jellegzetességük a természetesség és az egyszeri-emberi megmutatása. Portrékat készít a szobák részleteiről, lakásuk zugairól, a konyhában letett tárgyakról, a polcon tartott napfényben fürdő porcelánról is. E módszerrel tovább finomítja, gazdagítja vizuális leírását valóságos és választott családjának tagjairól. Közöttük és általuk határozza meg magát.
Hossala Tamás saját hivatásának helyszínét mutatja meg hol elő, hol meg eltűnő képeiben. Szituációk, portrék, tárgyak, belső terek megmutatásában jeleníti meg azt a gyermekotthont ahol dolgozik. Felvállalja magának a fényképezés eszközének és folyamatának összes esetlegességét, az adott pillanat teljességének és egyszeriségének megőrzése érdekében. A kiválasztott momentumok némelyikét egymással társítva láthatjuk. A valóságban különböző terekben, eltérő időben létező pillanatok összerakásával, új, ebben az összefüggésben csak a kép valóságaként létezőt teremt, kiegészítve, módosítva magukat az egyes képeket.
Kovalovszky Dániel képsorozatában elmondja, hogy milyen a család működésének megváltozása miatt otthonokban lakó idősek élete. A generációk együtt maradásának feltételei megváltoztak, a hagyományos családmodell felbomlott így a sok tapasztalattal, megélt tudással rendelkező idős generáció kiszorult az élet napi körforgásából és sokan közülük speciális környezetben, intézetekben élnek, elszigetelten. Vajon számunkra mi jelenthet még örömteli pillanatot, megtalálhatják-e még a napok egyhangú ritmusában saját helyüket, átadhatják-e tudásukat, megélhetik-e érzelmeiket? Miközben válaszokat találhatunk az arcokba írt élettörténetek olvasása közben, szinte részeseivé leszünk a fájdalmas lassú elmúlásnak.
Mónika Merva a gyermekváros lakóit ismerteti meg velünk lírai portréin keresztül. Akár belső térben, akár kint készíti képeit, akár közelről vagy távolabbról, mindig a személyiséget mutatja meg nekünk a saját olvasatában. Egy nem vérségi alapon működő, hanem a sors együttes megéléséből fakadó megértésen, elfogadáson és odafigyelésen alapuló közösség tagjainak készíti el „családi” fotóalbumát. Az érzéki finomsággal készült fényképeken látható gesztusokon át, a tekintetek mélységébe zárt sorsokon keresztül tekinthetünk be egy számunkra ismeretlen világ működésébe.
Szász Lilla női sorsokat bemutató sorozataiban, folyamatosan reflektál a szociális helyzetük miatt alapvetően meghatározott jövővel élő emberek élet- és léthelyzetére. Témaválasztásával ez esetben is provokálja a társadalmi érdektelenséget, a problémákkal való szembenézés hiányát.
Fényképei mindig a közös történet részei, amelyek jóval az exponálás pillanata előtt kezdődtek el, s azon túl is tartanak. Az elkészült képeket megmutatja a szereplőknek, lehetőséget teremtve a további beszélgetésre, a kép együttes dialóguson alapuló alakítására. Fotográfiái sosem csak a képen megjelenőről szólnak, hanem valójában magáról a közöttük lévő kapcsolatról, annak érzelmi, minőségi tartalmáról.
Folyamatos Jelen IV. - Látható történetek
Barakonyi Szabolcs Tébánya-sorozatában egy elveszni látszó nemzedék mindennapjait örökíti meg érzékeny odafigyeléssel, együttérzéssel. A rendszerváltás évében született gyermekekből mostanra lettek fiatal felnőttek. Róluk és értük szólnak ezek a képek. Arról, hogy milyen életcélt, jövőt, megvalósítandó feladatot találhatnak egy egészében elmúlt, de hatásaiban igenis létező világ kiürült díszletei között. Az alkotó részese lett életüknek, túllépett a kívülről jövő és idegenként megmaradó fotográfus szerepén. Így portréiban képessé vált megmutatni a személyiséget, a másik lelkét, városi tájképeiben pedig megörökíthette mindazt, ami immár jelentését veszítve mintegy ottfelejtődött, és így maradt az ott élők mindennapi látványa, meghatározva környezetüket.
Dezső Tamás Romániában készült fotográfiái festői stílusban és kompozíciókban mutatják be az országot és lakóit. Az alapvető emberi értékeket megtartó, és ezen törvények szerint hihetetlen szegénységben élő emberek életét. Egy-egy kompozícióba sűrítve mutat be sorsokat, meghatározó múltat, nehézségek közt élhető jelent, talán kiszámítható jövőt. Minden fotográfia mögött egy történet sejlik és bomlik ki a képet nézve, legyen az akár egy páros portré enteriőrben vagy egy temetés. A festészet és a fotográfia klasszikusainak hagyományait követve alakította ki saját, egységes, mesterien átgondoltnak tűnő, de alapjában közvetlen, természetes stílusát. Fotográfiái olyanok, ahogy az a „nagykönyvben meg van írva”, a képmezőben mindennek vagy akár a semminek is jelentése van. Érzékenysége és mások iránti tisztelete nyomán létrejövő művei lehetőséget adnak nézőinek a megismerésre és a befogadás élményének teljes megélésére.
Fekete András „anyaországát” mutatja be, a nagyvárosi miliőt, annak ezernyi megjelenését, a tájjal kapcsolatba kerülő embert és egy nem mindennapi közösség tükrében megjelenő zárt világot. Az országot, várost bemutató tájképek kiegészülnek a kiskorúak börtönében lévők portréival, élethelyzeteinek képeivel. Hol az ábrázolthoz való közelségben, hol pedig a távolságban mutatja meg azt az abszurd tragikumot, ami az ott élők mindennapjait jellemzi. A fekete-fehér és a színes fotográfiák valósága megrajzolja egy számunkra kevésbé ismert világ szabályait, megfesti a benne élők viszonyait és megmutatja tárgyi környezetüket. Fekete András az elmúlt években Oroszországban és Ukrajnában portrékat, tájképeket, csendéleteket készített, ezek tematikai és technikai sokféleségükben olyan élményegyüttest nyújtanak, amelyből megismerhetővé válik ez a világ is.
Molnár Zoltán a máshonnan érkezett idegen szerepéből az elfogadottá váló, a közösségben helyet, szerepet találó fotográfus pozíciójából készítette erdélyi roma portréit. Az ott élők mély empátiával átitatott bemutatásában feloldódnak a határok fényképező és fényképezett között. Egyszerűségükkel, eszköztelenségük erejével tőmondatokban állítanak jót mind az ábrázolt személyekről, mind azok univerzumáról. Molnár Zoltán személyiségének alapvető jellemzői: nyitottsága, a másik felé való teljes odafordulás képessége, a benne lévő tapintat, a másik iránti tisztelet, ezek határozzák meg képkészítési metódusát.
Csizek Gabriella
a kiállítások kurátora, a sorozat szerkesztője
|
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Telefon: 473-2666
Fax: 473-2662
E-mail: maimano@maimano.hu
|
|
|
