Maison Européenne de la Photographie Teremtett valóság a kortárs francia fotográfiában Válogatás a párizsi Európai Fotóház gyűjteményéből 2002. 12. 17. - 2003. 02. 16. Megnyitó: 2002. december 17. 17.00
Pascal Hoël: Művészet és színlelése

Pierre és Gilles
La Roche-sur-Yon; Le Havre
1976-ban találkoztak
Pré-Saint-Gervais-ben élnek és dolgoznak

1976 óta Pierre és Gilles együtt élik hétköznapjaikat és együtt is alkotnak. Egy névvé, egy személlyé, eggyé váltak, s így lettek ismertek a világban. Kizárólag portrékat készítenek, amelyeket több éve kiállításokon és kiadványokban mutatnak be.
Minden egyes művükben édes-giccses, játékos és tarka világukat hívják életre; a modellek, a jelmezek, a díszlet és a világítás együtt különös, a varázslatot és a szenvedést egyesítő ikonokat teremtenek.
Pierre lefényképezi a látványt, Gilles festékkel átdolgozza a képet, előhívja az illuziót, kisimítja, idealizálja a művet, mígnem az teljesen tökéletessé válik: az eredmény egy egyedi mű, egy pièce unique. A portrék ismert sztárokat vagy ismeretlen embereket ábrázolnak, a képek a végtelenségig ragozzák a népi mítoszokat és sztereotípiákat, szabadon értelmezik a vallásos ikonográfiát, a vásári ünnepek mesevilágát és más jelképeket.
A kezdeti Nőportrékat követik a sorozatok: Utazó gyermekek (1982), Mennyország (1981-1986), Komikum (1979-1990), Vízbefúltak és siratóasszonyok (1985-1986), Kis jelmezek (1985-1989), Istenek és istennők (1987-1991), Rosszcsontok (1996), Szentek (1987-1996), Laoszi gyermekek és A Mekong-folyónál (1994), Erdei örömök (1985-1996) és Tépd ki a szívemet (1997-1991): minden témában a jó és a rossz örök kettőssége bontakozik ki, a jelenidőben előadott mesék könnyed-komolyan teljesítik beavató funkciójukat.
Pierre és Gilles nem űznek gúnyt: a játék komoly, a színészek igyekvőn pózolnak, szembenéznek a kamerával, egy cseppnyi glamour kerül a kép közepére, épp ahova kell.
Az ég mindig kék, a felhők fehérek, a bőrök hibátlanok, a fények szikrázóak; még a képkeretek is egyre gyakrabban tágítják tovább a képek sajátos világát.
„A valóság nem létezik, de a valóságban élünk. Mindenki teremtse meg a saját világát. [...] Nem érezzük felnőttnek magunkat. Fotóriportokat készítünk egy fantasztikus világról.”

I.C.